Egy Kurt Vonnegut könyvben olvastam a következő - nagy kedvencemmé vált viccet: "Hé, mi az a fehér anyag a galambszarban? Hát az is galambszar..." Ebben a történetben nyoma sincs fehér galambszarnak...
A galambok idáig is pokollá tették az életünket, főleg így nyár közepén-végén, amikor a szép, lilás-bordós bogyós termések megérnek... Eddig még csak akkor izgatott minket a dolog, amikor a hófehér autónkat brutál módon teleszarták a lilátszaró galambok - főleg férj volt kiakadva, mert hát végülis az autó az ő "gyereke". Ha mázlink volt, akkor a lila színanyaggal dúsított galambkaka még nem száradt meg, és ilyenkor volt esély egy gépi mosással való megoldásra. De ha nem - és többségében sajnos ez volt a helyzet - akkor olyan szinten száradt rá a kocsira, hogy órákig kellett vakarni és súrolni. És persze külön művészet ilyenkor parkolóhelyet keresni, mert az ember nem akar fa alá állni, de ha villanyvezeték alá állsz, az is necces...
Nos, az utóbbi napokban alkalmam nyílt megtapasztalni, hogy sajnos nemcsak az autónkra jelentenek veszélyt, hanem ránk is, mégpedig a játszótéren. A kedvenc árnyékos játszóterünkre mentünk, a szokásos helyre leparkoltam a babakocsival. Hazamenetelkor vettem észre, hogy mind a vadonatúj világoszöld pelusozótáskát, mind a babakocsi ponyváját, mind a gyerek szintén vadonatúj napernyőjét is letrottyantotta egy galamb. Persze gyorsan pár zsepivel megpróbáltam leszedni a nagyját - nagggyon durva színanyag van benne-, aztán megkerestem a galambot. Ott trónolt peckesen fölöttünk a fán. (mintha valami kis kaján vigyorfélét is láttam volna a csőre sarkában...) Gondoltam elkergetem és megdobáltam kaviccsal, de vagy nem bírtam odáig eldobni, vagy acélból van a segge a galambnak, de meg se mozdult... ekkor menekülőre fogtam a dolgot, és hazafelé meg is találtam a galambszar-incidens másik résztvevőjét, mégpedig a szederfát... Újpest - vagy legalábbis az a része, ahol lakunk - tele van ültetve nagyon okosan szederfával, így mindig akad elegendő utánpótlás a kis lila bombák előállításához. A legnagyobb, kapitális szederfa pont az Aradi utcai bölcsőde udvarán helyezkedik el, ami nagyon közel van a kedvenc játszóterünkhöz. Kb. 15-20 galambot is láttam alatta, amint egymást félrelökdösve csipegetik fel a lehullott termést a földről. Olyanok voltak, mint a kisnyugdíjasok valami olyan helyen, ahol ingyen dolgokat osztogatnak... aztán pár nappal később ráleltem a NÉNI-re is, aki egy nejlonszatyorból öntötte a galambok elé a kenyérmorzsalékot. Hát gratulálok kedves hibbant flúgos nyanya, ezek a galambok is majd a játszótéren meg a környéken levő óvodákban, bölcsődékben fogják teleszarni a gyerekeket.
Nos, az viszont csak az elmeállapotomról ad újabb nem túl kedvező látleletet, hogy tegnap ismételten elfelejtettem, hogy hova nem szabad letenni a a babakocsit a játszótéren, ezt ismét a babakocsi és a gyerek majma, Csimpilimpi bánta... hálistennek ma már eszembe jutott, sőt másoknak is szóltam, így megmenekültek az acélseggű lilátszaró galambok újabb támadásától.
