Nos, hát blogom rendszeres olvasói tömegesen jelezték kétségbeesve, hogy eltűntem egy ideje. Muhaha...
Szóval, beiktattam egy egyhónapos kis kényszerszünetet a blogozó-életembe, aminek több oka is van.
Az első ok - és itt most hadd veregessem meg büszkén a vállamat - hogy végre-végre-végre sikerült befejeznem az OKJ-tanfolyamomat, és persze a vizsgát is letettem.
Most nem írok arról, hogy mekkora egy kókler, csaló bandát sikerült kifognom képző intézménynek (a tanárokkal nem volt gond, de a szervezés és a tanulókhoz való hozzáállás csapnivaló volt), majd egy másik blogbejegyzést szentelek ennek a témának, valamint egy levelet a Tékozló Homárnak is, most egyelőre csak szimplán örülök, hogy végre vége. Persze pár órával a bizonyítványom kézhez kapása után ismét felütötte a fejét a nálam már megszokott kiüresedés-érzés, amit eddig életemben mindig éreztem, ha befejeződött valami. Akár iskola, akár tanfolyam, vagy bármi más hosszabban tartó dolog, a végén mindig úgy éreztem, hogy "Mi lesz most velem?" "Hogyan tovább" - és ilyenkor általában már azon gondolkoztam, hogy milyen tanfolyamra megyek legközelebb. Most is van két ötlet a tarsolyomban, de mivel az egyik igencsak drága, valószínűleg azt most elnapolom. És mivel egy pillanatnyi szabad időm sincs, a másikat is elnapolom... :-)
A másik ok, hogy pont a vizsga hetében megjött az új munkám is, szóval amellett, hogy tanultam, a gyereket neveltem (így-úgy) még nekiálltam keményen dolgozni is. Eddig sem voltam egy házitündér, de most aztán a lakás tényleg úgy néz ki, hogy anyámat idézzem: mint egy fejezet Krucsonih poklából... (amikor ilyeneket mond, akkor vészesen összeszűkül a szám, és késztetést érzek arra, hogy kisziszegjem ajkaimon, hogy akkor mosogass el!!!) Viszont kellő mennyiségű lelki terror és önsajnáltatás után a férjet végre sikerült rávennem, hogy napi egy házimunkában segítsen, valamint hogy este ő fürdesse meg Kismikit. Ezalatt én tudok dolgozni, bár estére általában már olyan állapotban vagyok, hogy inkább lennék lábtörlő Alaszkában, mint a dolgozó önmagam itthon...
És a harmadik, amiért csak magamat okolhatom, hogy ismét túlvállaltam magam. Mert nem elég, hogy a gyerek mellett tanultam és dolgoztam is, bevállaltam - valószínűleg kezdő őrületem első jeleként - hogy egy lakótelepi anyukának megszerkesztem a határidőnaplóját, és grafikákat is készítek bele. De a lehető legjobb bizniszt kötöttem, ugyanis takarítást kértem cserébe, ami az én helyzetemben azt hiszem életmentő. (Elképzeltem lelki szemeim előtt, hogy éppen belefulladni készülök a mocsokba és a szemétbe, amikor a csaj kiemel a mumifikált egerek és az ételmaradékkal teli műanyag-edények kupacából...) Maga a napló megszerkesztése nem volt egy nagy etvasz, de a grafika-készítés elég új műfaj számomra. Itt bizony kreatívnak kell lenni, ami leterhelt aggyal, és egy 18 hónapos kis zsebzsarnokkal egy társaságban elég nehéz feladatnak bizonyult. Most is, mint mindig, próbáltam persze a lehető legjobbat kihozni magamból a megadott határidőre...
Íme a végeredmény, amiről hamarosan Rendteremtőnél bővebben is olvashattok.
Nos, hát azt nem ígérhetem, hogy ezentúl minden nap 2 új bejegyzéssel gazdagítom a blogos társadalom kultúrkincsét (úgy hallottam, minimum ennyi kell, hogy egy blog sikeres legyen, és nagy olvasótábora legyen - mondjuk szerintem ennél kevesebb is elég, abban az esetben, ha valaki olyan lenyűgöző és érdekes bejegyzéseket ír, mint pl. én... :-D) de igyekszem ismét jelen lenni. Amennyiben a munka és a Zsebzsarnok engedi...
