Sokat gondolkodtam, hogy kivel kezdjem a viselkedés témakörének bemutatását. Rádöbbentem arra, hogy a szülők és a gyerekek viselkedését nagyon nehéz külön-külön egymástól függetlenül bemutatni, hiszen a szülő viselkedése nagyban befolyásolja, hogy a gyereke hogy fog viselkedni a játszótéren - csak úgy, mint az élet egyéb területein, hiszen a játszótér a közösségi életnek csak egyik szeletkéje.
Mégis van egy-két dolog, ami számomra zavaró, lehet, hogy nem is az illem hatáskörébe tartozó viselkedés, de szerintem mindenféleképpen szót érdemel.
1. új hús a téren
Ez egy elég szubjektív élmény, mert mostanában én vagyok az "új hús" a játszótéren. Nem szeretem, hogy a játszótéren már vannak kialakult klikkek, akik nem akarnak tudomást venni rólam, nem akarnak megismerkedni velem. Bár ez teljesen természetes jelenség, valószínűleg én se ugornék a teljesen ismeretlen új anyuka nyakába, így nem is erőltetem rá a társaságomat a "régiekre". Mint az élet egyéb területein, a játszótéren is nehéz az "új hús" élete, kell egy kis idő, míg befogadja a közösség. Ennek különböző eszközei vannak, én általában akkor elegyedek szóba egy-egy szülővel, amikor a gyerekeink egy játékon játszanak, így mi is odasereglünk köréjük, és máris akad valami beszédtéma. A másik lehetőség, hogy ne maradjunk magányosak, ha keresünk egy másik "új húst", és vele barátkozunk. És előbb-utóbb mi is alkothatunk egy klikket, akiket nem érdekelnek az új húsok... :-D
2. a diktáló anyuka
Nemrég történt velem az az eset, amikor egy anyuka nekem (mint "új húsnak") kezdett el parancsolgatni. A következő volt a szitu: az én gyerekem imádja a játszótér ajtaját nyitogatni. Neki ez az egyik legjobb játéka, ha megpróbálom megakadályozni, abból hiszti van, és szenvedés, viszont ha hagyom, akkor 5 perc múlva megunja, abbahagyja, keres más játékot és mindenki boldog. Az egyik ilyen ajtónyitogatós alkalommal az egyik kislány kiszökött az ajtón, anyuka meg persze rá se bagózott, hogy mit csinál a gyerek, mert dumált az alvégen, már csak akkor vette észre, amikor kívül volt a játszótéren (én mentem a gyerek után és hoztam vissza). Amikor odaért, közölte velem, hogy na most akkor ezt azonnal hagyjuk abba. Mondom, a gyerekem most ezzel akar játszani. Erre ő: de az ő gyereke meg folyton azzal játszik, hogy kiszökik. Erre én felajánlottam, hogy majd megfogom a gyerekét ha megint ki akar szökni (nem tettem hozzá, de gondoltam magamban, hogy ha már ő nem figyel rá, vazze...) Erre kategórikusan kijelentette, hogy nem, azonnal hagyjuk abba a kapunyitogatós játékot és keressünk mást. Természetesen nem hagytam magam, engedtem, hogy a gyerek tovább játsszon a kapuval, mert nem hiszem, hogy azért mert az ő gyereke kiszökdös, 100%-ban én lennék a felelős, és 100%-ban nekem kellene felfüggesztenem a tevékenységemet, amíg ő nem függeszti fel a tevékenységét egyáltalán annak érdekében, hogy a SAJÁT gyereke nem szökjön ki... így végre kénytelen volt odafigyelni a saját gyerekére arra a kb. 3 és fél percre, amíg még érdekelte a gyerekemet az ajtónyitogatós játék.
3. a traccsoló anyukák
Igen, tudom, hogy egy idő után az ember majd megvész, hogy normális egyedekkel társalogjon, hiszen a nap nagy része úgyis a gyerek színvonalára lebutított beszélgetésekből áll, és amikor végre egy saját korosztályunkbeli, azonos gondokkal küzdő egyeddel találkozunk (ti. egy másik anyuka) szinte vízesésként bugyog fel belőlünk a sok mondanivaló, DE... ha valaki mindeközben teljesen elfeledkezik a saját gyerekéről, nem figyel rá, nem játszik vele, rá se bagózik, az egyrészt veszélyes (a játszótéri balesetekről is szót ejtünk majd...) másrészt állati idegesítő, mert ilyenkor a gyerek talál egy másik anyukát, aki általában én vagyok. És hogy miért engem találnak meg? Nagyon egyszerű: mert látják, hogy én foglalkozom a saját gyerekemmel. Nem írhatom elő más anyukáknak, hogy a játszótéren töltött idő mekkora hányadát töltsék el azzal, hogy játszanak a gyerekükkel, de számomra az a normális, hogy a játszótéren eltöltött idő közös és szent. Így mindig ott vagyok a gyerek közelében, mindig játszom vele, segítek neki, beszélgetek vele. És igen, bemászok a homokozóba, kergetőzök vele a bokrok között, le is csúszok a csúszdán, mert tudom, hogy ez tetszik a gyereknek (bár néha necces, hogy beragad a seggem...) És a többi gyerek, akivel nem törődik az anyukája, úgy gondolja, hogy itt talán vele is fognak törődni. Éppen tegnap délután történt, hogy a Rózsa utcai játszótéren elkezdtem a homokozóban homokgolyót gyúrni a gyerekemnek, 5 perc után azon kaptam magam, hogy már 4 nagyobb gyereknek gyártom vég nélkül a homokgolyókat... Aztán az egyik kislány végleg rajtam ragadt, amikor már nem homokoztunk, akkor botot hozott, hogy kardozzunk, odaült közénk a padra, stb., stb. Mindeközben a nagymamája a játszótér másik végében trécselt egy másik anyukával. Amikor a kislány közölte velem, hogy pisilnie kell, akkor már mondtam neki, hogy szólj a nagyinak ezügyben. Odament, nem tudom, elintézték-e a dolgot, de utána is vissza-visszajött. Amikor végül hazamentek, jött a nagyi, és közölte, hogy milyen jó kis játszópajtásra lelt a kislány, nem is akart vele játszani. (hát ott volt a nyelvemen, hogy ha tetszene vele törődni, és nem a krumplistészta receptjén elmélkednének Gizikével másfél órát, akkor talán nem más anyukákon lógna a gyerek. És hogy legközelebb kiszámlázom a szolgáltatásaimat... :-D)
4. a telefonáló anyuka
Az egyértelmű, hogy ha az ember buszon utazik, vagy étteremben ül, vagy egyéb olyan helyen van, ahol össze van zárva más emberekkel, akkor zavaró, ha tőle két méterre valaki órákig telefonál, és harsogja a fülébe a magánügyeit. Ugyanúgy ez a játszótéren is baromi idegesítő tud lenne, mondjuk annyival jobb a helyzet, hogy talán ott sikerül hallótávolságon kívülre húzódni. Egyszer az aradi utcai árnyékos játszótéren találkoztam egy anyukával, aki abban a pillanatban, ahogy belépett a játszótérre már telefonált, 40 percet töltött el két év körüli kislányával a játszótéren, és végig telefonált. Mondjuk én amúgy is herótot kapok azoktól az emberektől, akik beszélnek XY-nal a telefonba arról, hogy Z mit mondott róluk egy közösségben a hátuk mögött, és hogy ez mennyire feldühítette őket, és mit képzel Z, stb. stb. De hát könyörgöm, ő is Z háta mögött beszél XY-nal Z-ről, ő is ugyanúgy kavar, miért nem hívja fel egyenesen Z-t és tisztázza a helyzetet??? Na mindegy, a lényeg az, hogy kénytelen voltam ezt az egész érdemtelen és idegesítő problémázást hallgatni, miközben még azt is kénytelen voltam végig nézni, hogy mindeközben az anyuka le se szarta a kislányt, aki persze szeretett volna játszani, de se a csúszdára nem segítette fel senki, se a hintába nem ültette be senki... Persze mire elmentek, már hót ideg voltam, mert legszívesebben beszóltam volna az anyukának, de jólneveltségem ettől visszatartott...
Tanulságok:
1. ha új hús vagy, ne akaszkodj rá a többiekre, idővel úgyis sikerül összebarátkozni ezzel, azzal. És az se baj ha nem, hiszen mégiscsak a gyerekkel vagy kinn a játszótéren.
2. ne hagyd, hogy más anyukák domináljanak fölötted. Minden ember egyenjogú, a játszótéren is! Senki nem várhatja el tőled, hogy valamiről lemondjon a gyereked, csak azért mert ő nem akar odafigyelni eléggé a saját gyerekére.
3. ha lehet, akkor más anyukákkal való beszélgetés közben is figyelj oda a gyerekedre, próbálj vele játszani. Szerintem meg lehet találni az egyensúlyt a trécselés és a gyerekkel való foglalkozás között. Fontos, hogy mindig figyeld, hogy mit csinál a gyereked, ha elveszíted szem elől (pl. bokor mögé megy, vagy bemászik valamibe) az nem csak a saját gyerekedre lehet veszélyes, hanem más gyerekre is.
4. ha nem muszáj, ne telefonálj hangosan és sokat. Persze mindenkinek vannak fontos ügyei, amit meg kell beszélni telefonon, de az egész családod magánügyeit és az ismerettségi köröd összes problémáját nem biztos, hogy a játszótéren kéne kitárgyalni, ugyanis ez másokat zavarhat...
A következő részben megpróbálom egy csokorba gyűjteni a gyerekek egymás közt, valamint a szülők és mások gyereke közt előforduló játszótéri szituációkat.
