Világéletemben gondom volt az alakommal. Világéletemben kövérnek tartottam magam, miközben tudtam, hogy nem vagyok az. Egész életemben szenvedtem, mert a csípőm széles volt, a derekam vékony, a combjaim vastagok. Hosszú évekig nem kaptam magamra normális nadrágot a boltokban, mert aminek jó volt a dereka, az combban-fenékben szűk volt, vagy ami feljött rám, annak meg irtózatosan elállt a dereka. Így a nadrágvásárlás az évek alatt egy rémálommá változott. Míg mások a boltban 2-3 nadrágot felpróbálnak és találnak közülük egy jót, addig én 10-15 nadrágot is felpróbálok, a végén már hótt fáradt vagyok, a sok farmertől kékek az ujjaim, rájövök, hogy milyen egy nyomoronc, gnóm szerencsétlen torzszülemény vagyok - legalábbis a ruhagyártó cégek szerint.

Sok-sok évet töltötem el az életemből úgy, hogy gyűlöltem magamat, folyamatosan meg akartam változni, rengeteget lógtam az edzőtermekben, túlhajszolva-túlsportolva magam, 16 éves koromban még az anorexia szele is megcsapott, de szerencsére gyorsan távozott, bár a szép hosszú hajamat magával vitte... Az iskolaorvos, akinek anno panaszkodtam az alakomról, azzal vígasztalt, hogy nekem szép ősanya alakom van, és ilyen széles csípővel sokkal könnyebben fog menni a szülés. Na, most hogy már túl vagyok rajta, állíthatom, hogy ez a legnagyobb humbug és tévhit, amiről a szüléssel kapcsolatban hallottam... De sokáig ez az egy tartotta bennem a lelket. Anyám, aki mindig is szerette az extrém és a hétköznapitól eltérő dolgokat, mindig azt mondta, hogy olyan alakom van, mint egy szép görög vázának. De hát én nem váza vagyok, csessze meg, én nem úgy akartam kinézni, mint egy amfóra, hanem mint egy normális ember!

A szülés azonban, mint oly sok más dolgot az életemben, a testemhez való viszonyt is átalakította. Végre eljött az a pillanat, amikor már "legálisan" lehet széles a csípőm, amikor már indokoltan lehet kissé petyhüdt a fenekem és széles a combom, amikor a társadalom már nem vet ki magából a túlzottan nőies, anyás idomaim miatt! Hiszen már szültem egy gyereket, anya vagyok, most mát hivatalosan is nézhetek úgy ki, mint egy nő. Sőt, most átestem a ló túloldalára, sokan, akik a szülés után meghíztak és nem tudtak visszafogyni, már úgy tekintenek rám, mint valami csodalényre, akinek a szülés után sikerült megtartani az alakját. Nehéz ilyen végletek között élni, hogy egyik pillanatban még én vagyok a nagyseggű dagadék, a másikban meg én vagyok az irigyelt sovány anya, mindenesetre én még soha ilyen jól nem éreztem magam a bőrömben, mint most. Úgy látszik, csak egy gyerek kellett hozzá... :-D

(u. i.: a nadrágvásárlás ugyanolyan tortúra, mint anno... ilyenkor kapnak rá a nők a szoknyára... :-D)