No, ez az év is jól kezdődik! Január elsején Férj betegedett meg, a gyomrával volt valami baj, én csak a mértéktelen összevissza evésre, és a töméntelen mennyiségű földimogyoró evésre tudok gyanakodni... Mindenesetre gyorsan beszereztük a normaflore-t és ennek segítségével normalizálódott Férj bélflórája... de ezek után Kismikin volt a sor, ő nem úszta meg ilyen könnyen az évkezdetet, sajnos egy elég durva torokgyulladást kapott. Mivel az első tünetek a hétvégén jelentkeztek, megemeltem a Cebion-csepp adagját napi 2*15 cseppre és elkezdtem neki homeogene 9-et adni, mert az eddig nekem nagyon bevált. Ő örömmel is "fogyasztja" mert azt hiszi, hogy cukorka... De nála eddig sajnos nem nagyon használt. Lehet, hogy tényleg működik a homeopátiás szereknél a "hiszek benne-faktor"? Mert ha igen, akkor persze érthető, hogy nekem miért szokott segíteni, neki meg miért nem... Hétfőn még hagytam, hogy küzdjön a szervezete a betegséggel, nem volt lázas, jól nézett ki és csak köhögött meg szörcsögött, így ismét felelevenítettük, amit eddig tanult az orrfújásról (Kismiki egyéves korában már fújta az orrát. Egy hetekig húzódó betegségemet nézte végig, és akkor leste el... ezt viszont el is felejtette a nyár folyamán...), kedden aztán a biztonság kedvéért elvittem orvoshoz. Persze teljesen jellemző, hogy aznap a doki du. 3-5-ig rendelt, és Kismiki 3-kor aludt el... Fél ötkor felkelt, akkor gyorsan összekaptuk magunkat, hívtam a rendelőt, hogy 5-re odaérünk, még várjanak meg, de persze jó szokás szerint senki nem vette fel a telefont. Így páni gyorsasággal magamra kaptam gönceimet, Kimikire tuszkoltam a teljes téli ruházatot és 16 óra 54 perckor sikerült elindulnunk. Persze szegény gyereket bevágtam a babakocsiba, gyalog legalább negyed óra lenne, mire odaérünk az orvosi rendelőbe (ami tőlünk hála a jó égnek kb. 300 méterre van). Kiszabadultam az utcára a babakocsival, és rohantam mint egy babakocsis bolti tolvaj a rendfenntartó szervek elől, és sikerült rekordidő, kb. 6 perc alatt odaérni a rendelőbe. Ott természetesen kiderült, hogy tovább fog tartani a rendelés, hurrá. Gyerök nagyon gyorsan felfogta, mi készül és teljesen megmakacsolta magát: nem akart kiszállni a babakocsiból, nem engedte levenni a kabátját, de a sapkát, sálat sem... folyton a bejárati ajtó felé sandított, még a Kisvakond és autós mese sem tudta lekötni teljesen (fejből mondtam, mindent otthon hagytam, amivel ilyenkor le lehet kötni egy gyereket). Ez a magatartása benn a rendelőben csak fokozódott, ahogy meglátta a dokinőt, rögtön elsírta magát, onnantól kezdve teljesen kezelhetetlen volt. Egy negyedórás kézitusa után sikerült a dokinővel közösen annyi ruhát lefejtenünk róla, hogy meg lehessen hallgatni a mellkasát - eközben majdnem eltörte a doki kezét - a szájába egyenesen dupla spatulával nézett bele, nehogy eltörje... Iszonyatos ereje van ennek a kis krapeknak, pedig szinte nem eszik semmit, a súlya sem éri el a korosztálya átlagát... Nos, megkaptam a szerek hosszú listáját, amit kell adni a gyereknek, gyerek kapott 2 matricát, amit egészen hazáig szorongatott. Könnyes búcsút vettünk a dokitól, és átsuhantunk a szomszédos patikába. A patikus hölgy nagyon kedves volt, de Kismiki tőle is félt. Mondtam neki, hogy ne sírjon, már nincs oka rá, itt legfeljebb én fogok sírni, amikor fizetek... De Kismikit nem lehetett megnyugtatni, úgy látszik már minden fehér köpenyes személyt gyűlöl... én meg valóban sírtam, amikor kifizttem a majd 7000 forintot... (jó, ebből 2500 az én hülyeségem miatt volt, múltkor megvettem Kismikinek egy kétévesen beadandó oltást, és 3 óráig szobahőmérsékleten hagytam. Újat kellett venni...)
Azóta szigorú rend uralkodik az életemben, mindent a gyógyszerbeadások köré szervezek, tudnom kell, miből mikor mennyit lehet, melyiket milyen módon lehet, mit mivel együtt nem lehet, stb. stb. Idegörlő és fárasztó egyben. De a legdurvább az esti orrszívás, szinte a mission impossible kategóriába tartozik - néha úgy érzem, ennek a gyereknek nem kettő, hanem négy keze van, hiszen ketten Férjjel együtt képtelenek vagyunk lefogni, valahogy mindig van egy keze arra, hogy eltoljon, vagy megkarmoljon, vagy kiverje az orrszívót a kezemből, vagy benyomjon az apjának egy balegyenest, közben vonaglik, mint egy angolna, a fejét dobálja ide-oda és hisztérikusan üvölt, már-már attól félek, hogy sokkot kap. De sajnos minden este végig kell játszani az orrszívás nevű borzalmat, a dokinő szerint ez a legfontosabb... Legközelebb bevetjük az In-KalSecurity embereit is - kár hogy az ő honoráriumukra nem terjed ki a TB... :-)
Ma reggel a helyzet csak rosszabbodott, mert még be is lázasodott Kimiki és se a cukorkát (homeogene 9) se a szörpikét (nurofen szuszpenzió) nem volt halandó bevenni. a lázmérés is borzalmas volt, tekergett és üvöltött, így nem is tudtam végigvárni, mert 38.5-nél teljesen megvadult és "kimozogta" magából a lázmérőt (még jó, hogy újfajta hajlákony digitális van...). Egy ideig persze türelmes voltam, mint egy lelőtt birka, se amikor megpróbáltam a szájába erőltetni a nurofent, akkor gyerek bedurvult, én is bedurvultam, de persze az ilyen jeleneteknek úgyis mindig az a vége, hogy ha még sikerül is bejuttatni a szájába valamennyit, akkor is kiköpi vagy kihányja... Először próbáltam trükközni, belekevertem az italába, de megsejtette, és nem itta meg. Aztán főzőset játszottam vele,a lábaskába vízben feloldott nurofent tettem, kevergettük, párszor meg is kóstolta a kanállal, de nagyon kevés ment így bele, aztán tett valami hirtelen mozdulatot és kiömlött az egész... ekkor megint tettem a nurofen adagolóba és szépen elmagyaráztam neki, hogy egye meg, mert különben kénytelen leszek prizniccel levinni a lázát. Persze nem ment bele, így jött a priznic, ami a már ismertetett vonaglós-üvöltős félórás kézitusa után meghozta a hatását és lement a láza. (másodszor sem engedett lázat mérni, hónaljban sem, de érezhetően nem volt már annyira meleg). Ezután szépen megnyugodtunk, felöltöztettem, ismét jókedvű és mosolygós lett, 10 perc múlva angyali mosollyal az ajkain odasétált az adagolóhoz, és kiszittyózta belőle a nurofent... no ott kaptam egy rövidebb lefolyású agybajt, de végülis örülök, hogy túl vagyunk ezen az egészen. Utána próbáltam etetni, ami természetesen nem ment, de nem is erőltettem, hiszen iszik eleget. Valamint a köptető szirupot is megpróbáltam megitatni vele, de csak belenyalt, majd undorodó pofával eltolta. Nem is csodálom, ennyi édes szart kellene innom, én is eltolnám... no mindegy, beleöntöttem a teájába, azzal már megitta. Most végre alszik, így én is hátradőlhetek egy picit...
A vírusos torokgyulladásra kapott szerekről, használatukról és adagolásukról fog szólni a következő bejegyzés.
