Hát meg kell hogy mondjam, mióta nem vagyok gyerek, azóta a Mikulásünnepek igen eseménytelenül telnek... Megunván ezt a nagy eseménytelenséget úgy két és fél évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy összehozunk gyorsan egy gyereket, aki miatt ismét érdemes lesz örülni a nagy szakállú, pocakos, piros ruhás férfiúnak. Ez a nagy lelkesedés már akkor lehajtott minket a házban tartott nagy közös Mikulásünnepre, amikor Kismiki még csak pocakban volt (bár a nyolcadik hónapban járt, így mindent hallott) - ittuk a teát, ettük a sütit, és én teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha képes leszek egy gyerekkel tisztességesen bánni. Beszélgettünk a gyerekkel már rendelkező szomszédokkal, becsületesen próbáltam érdeklődni a gyerek(ek)ről, de egy-két udvariassági kérdésnél többre nem futotta. Bezzeg ma már fél óráig el tudok cseverészi csak a szoptatás, vagy a fogzás vagy a melyik-a-legjobb-nedvszívóképességgel-rendelkező-pelenka témakörében.
A második Mikulásünnepségünkön Kismiki már majdnem egyéves volt, mivel még nem járt, ezért babakocsiban vittük le, jól betakargatva. Még nem kértünk neki ajánékot, gondolván, hogy még nem értékelné a dolgot. Ittuk a teát, ettük a sütit és én iszonyatosan jól elbeszélgettem a többi kisbabás anyukával a szoptatás, vagy a fogzás vagy a melyik-a-legjobb-nedvszívóképességgel-rendelkező-pelenka témakörében... jót rötyögtünk, amikor megérkezett a télapó és átvágott a napsütésben a gyönyörű zöld füvön, mivel azon a télen akkor még egy szemernyi hó sem esett. Kismiki végigaludta az egész ceremóniát, még annak a pár ijedős kisgyereknek a sírására sem ébredt fel, akik sokkot kaptak a nagy szakállú, pocakos, piros rubába bújt ismeretlen kreatúra látványától.
És...nos, no itt nyelte be a blog a harmadik bekezdést, amit megírtam, és mivel anyám kifogásolta a trágár szóhasználatomat, ezért nem mondok semmit, mert csak kisípolandó kifejezések jutnak most eszembe. szóval: síp spí sííííp sííííííííp síp sííííp sííp!
Nos, az idei Mikulásünnepségünkön már kértünk Kismikinek csomagot, mert úgy gondoltuk, már értékelné. Ittuk (volna) a teát, de nem volt, csak forraltbor, mert a szervezők szerint tavaly a kutya sem itta a teát, ettük a sütit, és én már tanácsokat adtam tapasztalatlanabb újsütetű szülőtársaimnak a szoptatás, vagy a fogzás vagy a melyik-a-legjobb-nedvszívóképességgel-rendelkező-pelenka témakörében... jót rötyögtünk, amikor megérkezett a télapó és átvágott a a havas belsőkerten, és a gyerekek szent áhítattal az arcukon körésereglettek és énekelték neki a dalokat, aztán lelkesen jelentkeztek, amikor megkérdezte a Mikulás, hogy ki volt a legjobb... Kismiki végig az ölemben tanyázott, mert nagyon fáradt volt, de azért az ajándékot - még ha némiképp gyanakodva is - átvette a Mikulástól és rögtön el is kezdte kibontani. Ezután jól megtömtük a zsebünket sült gesztenyével, amiről eddig egész életemben azt hittem, hogy rossz, de most kifejezetten ízlett, férj előadott egy rövidke kis komikus jelenetet, amikor a szél többször is kifújta a kezéből a tombolajegyeinket, és ő rohangászott utánuk. Szerencsére meglett az összes, mert az egyikkel egy csomag füstölőt (Hare Krisna) a másikkal egy kétszemélyes zeneakadémiai belépőt nyertünk. Sajnos nem nyertük meg viszont a Sam, a tűzoltó könyvet, amibe a gyerek rögtön beleszeretett, és végig körülötte settenkedett, amíg valaki el nem vitte. És sajnos a fődíjat, a kétszemélyes Aquaword belépőt se nyertük meg, pedig erre nagyon bazíroztam. Ennek ellenére nagyon jó érzésekkel valamint megfagyott végtagokkal távoztunk. Az biztos, hogy jövőre is megyünk Mikulásozni, és addigra Kismikivel valami versikét is megtanulunk a jeles nap alkalmából.
