HTML

HTML

4kerMami

4. kerületi anya hányattatásai, víg és kevésbé víg napjai

Friss topikok

  • nénike: A Kaland Katlan elérhetőségei honnan vannak? Szeretném őket elérni, de nem veszik fel a telefont. (2013.09.17. 15:17) Egy tökéletes nap - Királyrét
  • ujpestimami: Annyira büszkék voltunk a gyerekre, amikor elkezdte használni a DVD-lejátszót, hogy teljesen elfel... (2011.03.11. 00:36) Napi kínzó kérdés : CD-k
  • mumoo's: Nagy örömmel olvastam ezt a bejegyzést. :) (2011.02.27. 23:02) Test-kép-zavar-ok
  • jatszoterkereso.hu: @ujpestimami: Kapni nem lehet, csinálni kell :) Szó sem volt semmilyen táborról :D Szerintem nálu... (2011.01.13. 22:52) Gyógyszerek és kezelés a torokgyulladásra
  • jatszoterkereso.hu: Jujj... a Gábor Ignác az tényleg kiment a fejemből, de javítom majd... Az oldal teljesítményét is ... (2010.12.14. 00:03) Mikulás

Linkblog

Pocakbaba ismét

2011.06.20. 09:00 ujpestimami

Tegnap Kismiki pocakbaba lett... éppen a Kisvakond sorozat azon részét néztük, amikor a nyuszik összeházasodnak, és gyermekeket nemzenek (amikor a nyuszik puszit adnak egymásnak, akkor gyerk mindig odamegy a képernyőhöz és elszedi a puszijaikat, amiket aztán jól eltesz a pulóverje alá. Ha nincs rajta ruha, akkor a pelenkájába dugja a puszikat...) - természetesen a nemzés folyamatára nem tértek ki az alkotók... - viszont szépen bemutatják, ahogy a lány nyuszi pocakja elkezd gömbölyödni, és aztán a szülés folyamatát is bemutatják - ahhoz képest, hogy pici gyerekeknek szóló mese, eléggé naturalisztikusan és lényegre törően. Bevallom őszintén, én örülök ennek a mesének, nemigazán akarom a gyereket gólyákkal meg egyéb hülyeségekkel traktálni. Szerintem egy egészen kicsi gyerek is fel tudja fogni, hogy a pici babák először az anya pocakjában laknak, aztán amikor túl nagyok lesznek, akkor kibújnak onnan, hogy jobban elférjenek. Ez tökéletesen hihető és ráadásul igaz is, és nincs benne semmi ijesztő. És ez a magyarázat a gyerek születésére jó ideig elég lesz, ráér majd szép fokozatosan megtudni a további szürnyű részleteket. (pl. hogy ez fáj is... mondjuk a mesében a nyuszianya is óbégat egy kicsit, de nem annyit, mint pl. én annak idején... :-))



Lényeg a lényeg, hogy szépen magyaráztam Kismikinek, hogy amikor nagyon pici volt, akkor ő is az én pocakomban lakott. Erre benézett a ruhám alá, és a pólóm nyakánál be akart mászni. Mondtam neki, hogy inkább alulról menjen, úgy jobban befér. Egy elég szűk póló volt rajtam, de a gyerek addig mocorgott és nyomakodott, amíg sikerült teljesen bemásznia alá és kidugnia a fejét a póló nyakán. És baromira büszke volt magára, hogy ő most megint pocakbaba lett. Így mászkáltunk a lakásban fel és alá egy darabig, hogy ő a pólóm alatt ücsörgött és szorosan hozzámbújt, aztán amikor már túl szűkös lett neki a hely, akkor alul szép lassan kicsusszant - megszületett!!! :-D (mennyivel gyorsabban és fájdalommentesebben, mint anno...) Én köszöntöttem megszületése alkalmából és összevissza puszilgattuk egymást. És most abba is hagyom, mielőtt kezdene giccsbe fordulni a bejegyzés... Mindenesetre a szülés-születés témaköre aznapra le volt tudva. (és a pólóm tökéletesen ki lett nyújtva, de nem gond, majd mindig azt veszem fel, amikor Kismikinek megint kedve támad pocakbabát játszani)

A mese amúgy itt tekinthető meg, szerintem zseniális segítség a felvilágosításban.

Szólj hozzá!

Címkék: a gyerek és anya szülés baba kisvakond születés

No, megállj csak!

2011.06.18. 11:09 ujpestimami

Kismiki egyik kedvenc rajzfilmjéről fogok most írni.




Mint oly sokszor, ma reggel is nézzük a No, megállj csak!-ot. (Ну, погоди!) Férj lényegre tapintóan megjegyezte, hogy milyen fura, hogy ő is ezt nézte gyerekkorában és most a mi gyerekünk is ezt nézi. Hát bizony, és úgy érzem, hogy még az unokánk is nézni fogja, mert ez a rajzfilm örökérvényű - a két főszereplő a Farkas és a Nyúl fantasztikusan kidolgozott karakterek (persze a Farkas kinézete és mozgáskultúrája viszi a pálmát...) valamint a sorozat zenéje is zseniális. A gyerek tökéletesen megérti a szituációkat és imádja a zenét is. Nem igaz, hogy a kisgyerekeknek csak rózsaszín, édibédi, gömbölyded és selypegő figurákkal teli meséket kell nézniük, amiben a zene maximum a 4-5 szintetizátoros hangból álló egyszerű pötyögésig terjed ki, és mindenki rendes, szimpatikus, és mindig rózsaszirom teát iszogatnak, utána rózsaszín tütüben táncolnak egyet. (Ezt konkrétan a Dorothy, a dínó című sorozatban láttam, amitől azóta is borsózik a hátam...) Sajnos a rajzfilm- és mesefilmgyártás valahol valamikor valami nagyon nagy gellert kapott, egy ideig normális, igazi gyerekeknek való mesék készültek, szemet gyönyörködtetőek és hatásosak voltak mindenféle 3D-s és nemtommilyen effektek nélkül, harsogó színek és egyéb ízléstorzító baromságok nélkül is.

Az mondjuk fura, hogy minél idősebb vagyok, annál szimpatikusabb a Farkas, és annál ellenszenvesebb a Nyúl...

Szólj hozzá!

Rohamos fejlődés minden szinten

2011.06.16. 20:13 ujpestimami

Hihetetlen, de Kismiki az elmúlt 2-3 napban rohamosan fejlődött.

Ma kezdtünk el hivatalosan bilizni (persze a bili megvan már vagy fél éve, mindig mondogattuk neki hogy mire való, de soha, egyetlenegyszer sem kényszerítettük, hogy ráüljön. Aztán valamikor 3-4 hónapja eljött az a pont, hogy ő maga akart ráülni. Azóta hetente 1-2 szer, vagy kéthetente ha kedve volt, belepisilt.) Most, hogy végre tényleg itt van a gatyaszaggató hőség, úgy gondoltam, gyerk már rohangálhat egy szál fütyiben, amit ma meg is beszéltem vele. A mai eredmény pár óra alatt: 3-szor pisilt a bilibe, mindháromszor magától kivitte a fürdőszobába, a pisit kiöntötte a kádba és kiöblítette a bilit... valamint egyszer odakakkantott a konyha padlójára, vagy nem ért el a biliig, mert elég gyorsan suhant ki az anyag, vagy még nem tudatosult benne, hogy ezt i a bilibe kell tenni. Én mindenesetre megdícsértem, összeszedtük a kakit, betettük a wc-be és ő maga húzta le. Ezután szépen megkértem, hogy legközelebb a kakit is a bilibe pottyantsa. Mindenesetre pisi-kaki téren a mai napot teljes sikernek könyvelem el. :-)

Pár nap óta a beszédfejlődése is megugrott - így már kezdek reménykedni abban, hogy valamikor mégiscsak beszélni fog ez a gyerek... Minden neki tetsző szót megismétel, ma kimondta azt a szót, hogy bank (mentünk a bankba), valamint - mivel tisztában van a férfiúi elsődleges nemi jellegek elnevezésével is - lelkesen mondogatta, hogy fütty-zatty-fötty-zatty (és persze közben lelkesen mutogatott a fügyijére és a zacsijára) és délután, amikor fölvettem a pólómat, amin nagy cseresznyék vannak, odarohant hozzám, rámutatott a nagy cseresznyére és kijelentette, hogy amma, amma. (eddig az istennek se volt hajlandó kimondani az alma szót.) Körülbelül egy hete tanulta meg a"nem" szót  - ami egyébként nagyon érdekes, mert általában ezzel kezdik a gyerekek. Kismiki viszont legalább fél éve mondja az igent, viszont egy hete mindenre nemet mond... (általában gazfickós vigyorral körítve). Mondja még azt, hogy várjál (vájjá), és tisztázatlan körülmények között megtanulta a "bogyó" szót is.

És mindezek mellett ma három ragtapaszt is kiszedett a csomagolásból és felragasztgatta magára (itt a nyár, itt a jó idő, előkerülnek a rövidnadrágok, és a gyerekek szétverik a térdüket...) így szemmel láthatóan a finommotorikai képességei is fejlődnek.

A legnagyobb fejlődést az utóbbi hónapokban természetesen a gazemberség terén produkálta... megjelentek a dackorszak kezdő tünetei, a hisztik, az állandó ellenkezés és bizony a hazudozás is.

 

Szólj hozzá!

Címkék: fejlődés baba beszéd bilizés

Bölcsi

2011.06.15. 22:10 ujpestimami

No, megkaptuk a telefont, Kismikit felvették a bölcsibe. Hihetetlen és egyben döbbenetes, hogy már ilyen nagy ez a gyerek... Nem gondoltam volna - illetve igen, hiszen tudom, hogy minden gyerek bölcsibe kerül egyszer, szóval ahogy Franco Provolone mondaná, "Tudtam, csak nem sejtettem", hogy ennyire hamar intézményesül a gyerk. Mondanom se kell állati büszke vagyok, hogy ilyen nagy, szép fiam van (szerintem venni fogok pár matrózmintás ruhát, és abban járatom bölcsibe), de emellett vérzik a szívem is, hogy napi 8 órára meg kell válnom tőle, de a legfontosabb, hogy ugyanezen okból kifolyólag baromira örülök, hogy végre nem engem fog nyúzni és nem rajtam fog lógni egész nap megállás nélkül a kis zsebdiktátor. Érdekes, de ezen érzéseim miatt nem érzek egyáltalán lelkiismeretfurdalást... Biztos csapnivaló és alkalmatlan anya vagyok...

Augusztus 10-én lesz életem első szülői értekezlete (már mint szülő... egyen már voltam annak idején gimnáziumban, mert valami miatt páran tovább bent maradtunk a suliban, és pont akkor volt a szülőink és megengedték, hogy beüljünk. Amikor anyám megszólalt, hátulról mindig mutogattam neki, hogy halkabban beszéljen, mert úgy harsogott, hogy majd megsüketültek a többiek... Ezt meg az egyik apuka meglátta és közösen röhögőgörcsöt kaptunk... szóval remélem, a szülői értekezletek általában ilyen vidám hangulatban telnek...). Szóval lesz a szülői, ahol majd jól eligazítanak minket, és nyilván elmondják, milyen összegeket kell befizetni. Ami azt illeti, akármennyit is mondanak, a mostani állapotnál minden csak jobb lehet, hiszen jelenleg havi 24 ezer forintot fizetek azért, hogy Kismiki heti 2 délelőttöt tölt bölcsiben. (ez most fizetős bölcsi, bizonyos Babapihenő, ami egyébként kifogástalan) És ha jobban belegondolok, ez tulajdonképpen nem is sok. Napi 4 óráig nem engem nyúz a gyerek, nem nekem kell pelusoznom, nem nekem kell kínlódnom az etetéssel és minden más nyavalyával, ráadásul gyerekek társaságában van, szóval gyakorlatilag kincset ér ez a heti két délelőtt... És szeptembertől minden nap, napi 6-8 órát lesz a gyerek a bölcsiben, a kaján kívül semmit nem kell fizetni, szóval gyakorlatilag ingyen lesz elhelyezve. És ez, akárki akármit mond, eléggé kúl...

De azért akárki akármit mond, nehéz lesz megválnom ilyen sok időre a kis szarostól... :-(

Szólj hozzá!

Címkék: család gyerek anya mami újpest bölcsöde 4 kerület

A nyaralás vége

2011.06.12. 12:40 ujpestimami

Egy hét a tengerparton... egy hét televízió, számítógép, munka, tömegközlekedés és egyéb civilizációs kórságok nélkül. Nem hiányzott egyik sem. A nyaralás elején azt hittem, hogy két napon belül számítógép-elvonási tüneteim lesznek, de nem így történt. Amikor hazajöttünk, be sem akartam kapcsolni a gépet. Najó,a tévét bekapcsoltuk és szerencsére sikerült elcsípni pár Family Guy-t a Comedy Centralon - ez méltóképpen megkoronázta a hazautazással telt fárasztó napunkat.

Levontam a nagy konzekvenciákat:
- többet kell beszélgetni és játszani a gyerekkel
- kevesebbet kell tévét nézni
- kevesebbet kéne a gép előtt ülni (ami azért nehéz, ha az ember a géppel dolgozik, de az olyan idő- és energiavámpír dolgokat, mint például a facebook, iwiw és társaik jóval kevesebbet kéne látogatni)
- nem szabad a dolgokat halogatni. Példának okáért Férjjel megfogadtuk, hogy idén megpróbálunk az érkezés másnapján kipakolni minden cuccot, és nem fogjuk még vagy két hétig kerülgetni a félig-meddig kipakolt táskákat. Ez mondjuk kifejezetten rám jellemző, amikor még hetekkel a hazaérkezés után is képes vagyok lila fejjel őrülten rohangászva keresni valami ruhadarabot, amiről aztán kiderül, hogy még ott lapul a táskában, természetesen piszkosan... Szóval most belefogunk a Nagy Kipakoló Projektbe, ki tudja, milyen eredménnyel... egyelőre bizakodó vagyok...

ui. A nyaralásról majd később. Megvárom  hogy lecsapódjanak az élmények, és feltöltöm a képeket a gépre...
 

Szólj hozzá!

Szerencsejáték

2011.05.26. 00:18 ujpestimami

1. fejezet
Annak  idején, amikor még frissek voltunk és üdék, statisztálással kerestük meg a zsebpénzre valót. Többek között a statisztálásnak köszönhetjük megismerkedésünket és gyümölcsöző kapcsolatunkat is. De aztán az évek múlásával sok fontosabb dolog akadt az életünkben, így szép lassan kikopott a reklámfilmekben való szereplés az életünkből. És persze elegünk volt már az állandó frusztrációból, amit az okozott, hogy hiába néztünk ki jól a válogatáson, hiába csináltunk meg fantasztikusan minden hülye szituációt, amit kértek tőlünk, egy ideje nem választottak be minket sehova. Egyszerűen nem vagyunk trendik, szépek, fiatalok, felfogtuk, oké. Így szépen ki is vonultunk ebből az iparból. Ám úgy egy éve mégsem tudtunk ellenállni a kísértésnek, amikor a Szerencsejáték Zrt. egyik reklámjához kerestek apuka és anyuka szerepre embereket. Nagyon sok volt a gázsi, így elmentünk a válogatásra. Ott kiderült, hogy a Szerencsejáték Zrt.-nek kötelezően kell olyan társadalmi célú hirdetést csinálnia, amely felhívja az emberek figyelmét a szerencsejáték káros hatásaira. Veszekedő szülők, szerencsejáték-függő apuka, szomorú kisgyerek, stb. Persze a válogatáson magamhoz képest is tök jól játszottam el a szerepet, de - ahogy azt előre is sejtettem - nem választottak ki a szerepre. Később láttam a kész reklámban, hogy az apa szerepre egy sültparaszt fejű fiatal színészt, az anyaszerepre, meg egy ostoba buktaképű szőke csajszit választottak ki. Akkor ismételten megfogadtam ismételten utoljára, hogy soha többet nem megyek el válogatásra. Nem hiszem, hogy ennek a reklámnak valami nagy hatása lett volna a hazai szerencsejáték függő lakosság játékszokásaira valamint lelkiismeretére. (Természetesen nem azért, mert nem én játszottam az anyát. Egyszerűen gyenge volt az egész)

2. fejezet
Konyhakéssel döfte halálra feleségét
"Az 53 éves jordán szülész-nőgyógyászt a játékszenvedélye tette gyilkossá. Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a jordán származású, de magyar állampolgárságú, 53 éves A. Mohamed szülész-nőgyógyász ellen, aki február 4-én, újpesti otthonában, több késszúrással megölte feleségét – tudta meg a Magyar Hírlap.
A főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella elmondta, a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. Hozzátette: az indítványban az ügyészség nem kért életfogytiglani büntetést, csupán azt jelezte, hogy indokolt a fegyházbüntetés kiszabása. A vádirat szerint a háromgyermekes jordán férfi már 2007 óta szerencsejáték-függő volt, nemegyszer a család pénzét is eljátszotta. Felesége emiatt válni akart, de az örökös veszekedések ellenére csak az idén határozta el magát véglegesen.

Ebbe azonban A. Mohamed nem akart belenyugodni. Több alkalommal megfenyegette feleségét, ha elhagyja, megöli. Február 4-én este kilenc körül ért haza A-né Csilla, férje már várta. A hónapok óta tartó állandó civakodás kiújult. A férfi megint fenyegetőzni kezdett, hogy megöli feleségét, ha elhagyja. Az asszony azonban már hajthatatlan volt. Durva szóváltás zajlott kettejük között, és dulakodni kezdtek. A nő felkapott egy kést a konyhában, és a férfi felé szúrt. Meg is vágta a kezét, s ettől az orvos úgy feldühödött, hogy a keze ügyébe került sörösüveggel fejbe verte feleségét. A hatalmas ütéstől az asszony a konyha padlójára zuhant, kezéből kiesett a konyhakés, amelyet a férfi felkapott, és hét szúrt sebet ejtett felesége vállán és mellkasán. Az asszony belehalt a szúrt sebekbe. A holttestet a férfi pléddel letakarta, lement a ház elé, és kihívta a rendőröket. Mindent bevallott. "

Ez az ember volt a nőgyógyászom. Hozzá jártam terhesgondozásra. Ő mutatta meg először ultrahanggal a gyermekemet, nála hallottam először a babám szívdobogását. Ez az ember több száz, ha nem több ezer nő, család életének legszebb pillanatainak volt részese, mint szülészorvos. Több ezer kis életet segített világra. És a szerencsejáték iránti szenvedély így eltorzította a józan ítélőképességét és tönkretette az életét. Gyilkossá tette azt, aki életeket segített világra. No ezt rakják bele a kurva reklámjukba, kedves Szerencsejáték Zrt.

Szólj hozzá!

Címkék: család orvos újpest szerencsejáték szülész 4 kerület nőnyógyász

A puszik

2011.05.15. 01:40 ujpestimami

Nos, igazából már rég aludnom kellene, de van pár oka annak, hogy ezt miért nem teszem: egyrészt a fölöttünk levő lakó annak ellenére, hogy már hajnali 1 óra van, tárgyakat csapkod a földhöz és bútorokat húzigál. Ebből kifolyólag nem bírok aludni. A másik oka az, hogy végignéztem az űbergagyi és kis hazánk számára megalázó végeredménnyel záruló Eurovíziós Szarfesztivált, bár a végén már inkább átkapcsoltam a Zone Reality-re és a Gyilkos nők című sorozatot néztem, mert még azon is jobban szórakoztam. Aztán hálistennek megtaláltam kedvenc műsoromat, a Family Guy-t és ez sikeresen képes fenntartani. Így végre alkalmam nyílik elmélkedni a világ legjobb dolgáról, és ez nem más, mint a babapuszi.

Emlékszem, milyen hatalmas örömmel töltött el, amikor Kismiki először megtanult igazi, finom, cuppanós puszit adni, én voltam a világ legboldogabb embere... és persze a legbüszkébb. Aztán ezt a tudását olyan profi szintre emelte, hogy már nemcsak adja a puszikat, hanem két kézzel dobálja is, gyakorlatilag mindenkinek és mindennek. Bárkitől búcsúzunk, legyen az férfi, nő, vagy csupán csak egy tárgy, Kismiki olyan lelkesen dobálja a csókokat, mint annak idején a nők, amikor Fidel Castro végigautózott az Andrássy úton... Ettől persze, mi a büszke szülők is vérszemet kaptunk, és a gyereket általában úgy mutogatjuk mindenhol, mint egy cirkuszi kis majmot, és örömmel fürdőzünk a dicsőségben, amikor a nők (tinitől öreglányig) rakásra ájuldoznak, ámuldoznak és kapkodják a levegőt, mert ez a gyerek egyszerűen ollllyan édes, hogy megg kell zzzabbálni!!! 

Az utóbbi hetekben Kismiki hihetetlen módon ontja a valódi puszikat is, van amikor rájön a szeretetömleny, és összevissza puszilgatja az arcomat. De ha éppen nem éri el az arcomat, akkor a lábamat puszilgatja meg. Sőt, ennél még tovább is merészkedett, már Férjet is összepuszilgatja néha. Ez elég nagy szó, mert eddig eléggé "negligálta" apát, és én voltam az isten. Bevallom, ez eléggé fárasztó volt, így szinte megkönnyebbültem, amikor apával is elkezdett foglalkozni. És apán kívül a kis ikeás nyusziját, Nyuszi Gyuszit is kiemelt figyelemben részesíti. Ma mielőtt összepuszilgatta volna, még megetette chips-szel is...

A puszikkal kapcsolatban az utóbbi időben egy újabb fejlődési fokra is elértünk: ha a mi puszijainkat nem akarja elfogadni (mert a szeretetömleny elég sűrűn ránk jön, és ilyenkor mi puszilgatjuk összevissza a gyereket, akár akara, akár nem...) vagy úgy gondolja, hogy már túl sokat kapott, akkor leszedegeti magáról a puszikat és elteszi a zsebébe. Aztán valamikor később, amikor szüksége van a puszira, akkor előszedi és egy cuppantás kíséretében elhelyezi saját magán. De volt már, hogy rajtam helyezte el. Ma belelépett valami kemény hegyes dologba (fogalmam sincs, hogy mi lehetett az, mert egy halom gyerekjátékba lépett bele...) és elkezdett fájni a talpa. Szépen leült, és elővett pár puszit a zsebéből és elhelyezte a talpán... De emellett természetesen a hivatalos gyógypuszikat is elfogadta.

Ha már a gyógypuszinál tartunk: nálunk sikeresen és hatékonyan működik a gyógypuszi intézménye. Ha valamijét beüti, vagy valamije fáj, akkor kiköveteli, hogy adjunk rá gyógypuszit, ami felteszem jelentős placebó-hatással működik, mert mindig megnyugtatja a gyereket és elfeledteti vele a fájdalmakat. Amikor kitört a foga, rendszeresen gyógypuszit kellett adnom a sebes kis szájára (amit természetesen nem tagadtam meg, mivel én semmiféle perverziót nem találok abban, hogy puszit adok a gyerek szájára) és ezt nem felejtette el: most már az esti lefekvési ceremónia része, hogy miután ő megpuszilt minket (aminek szintén megvan a maga protokolláris rendje: először apa kap egy puszit bal arcra, aztán egy trutyit is nyom rá. Aztán apa jobb arcára is jön egy puszi és egy trutyi. Ezután az én arcomra következnek a puszik és a trutyik) szóval az ő puszijai után rámutat a fejbúbjára, mert kell adnom neki egy bubipuszit, aztán rámutat a szájára, mert kell adnom neki egy szájrapuszit is. Ezután rögtön be kell tenni az ágyba, és ott már több puszit nem lehet neki adni... Hosszú idő kellett, amíg megtanította nekünk a puszik protokolláris rendjét, de ma már minden gyorsan és olajozottan működik.

Nos, mivel a felső szomszéd végre abbahagyta a lakása éjszakai átrendezését, én is abbahagyom a világ legjobb dolgáról, a babapusziról való elmélkedéseimet, halkan beosonok a gyerekhez, nyomok egy leheletfinom kis puszit az orcájára és nyugovóra térek.

Szólj hozzá!

Címkék: család gyerek anya baba mami puszi szájrapuszi babapuszi

Bölcsi-átok

2011.05.11. 11:52 ujpestimami

Előbb-utóbb minden családot, így minket is elért a bölcsi-átok, azaz a bölcsiből hazahozott betegség, amelyet a gyerek általában pár nap vagy egy hét alatt kihever, a szülőkre nézve viszont minimum halálos…

Mint az közismert, Kismiki második születésnapja után kezdtem gondolkozni azon, hogy  - engedélyezvén magamnak pár nyugodt délelőttöt - be kéne íratni gyerket egy bölcsibe heti 1-2 délelőttre, mivel már igencsak ráfér a hasonló korúak társasága. (természetesen ez csak az eléggé átlátszó indoka annak, hogy szeretnék pihenni néha egy kicsinyég…) Egyrészt abban reménykedtem, hogy ha látja a többi kis klampecet beszélni, akkor neki is megjön a kedve hozzá (hosszú ideig csak az a pár értelmes szava volt, hogy apa, anya, mama, baba, nyanyó, és pukkababa - azaz van "valami a pelusomban"… aztán gyorsan megtanulta egy másik kétéves kisfiúnál tett látogatás alkalmával a kuka szót is, a két legutóbbi szava pedig a kubu - gyümölcsös rostos ital, egészséges, tele vitaminnal - és a kaka - ami nem más mint a kakaó… ne felejtsük el, hogy a kakára neki az a szava, hogy pukka…)  - szóval reméltem, hogy eddigi 9 szavas repertoárját bővíthetjük hamarosan, de ez még nem történt meg.

Amúgy Kismiki beszoktatása a bölcsibe szinte viharos gyorsasággal ment, a negyedik alkalommal már a teljes délelőttre otthagytam. Bölcsibe menet mindig jól meg lehet vele beszélni, hogy most anya ott fogja hagyni pár órára, és aztán szokás szerint érte jövök, ebbe szépen bele is egyezik, de amikor a búcsúra kerül sor, akkor már görbül le a szája, és amikor otthagyom, akkor mindig sír, de azért hősiesen mondja a pápákat és dobja a puszikat nekem az ablakból. Úgy döntöttem, nem fogom elhúzni ezeket a búcsúzós jeleneteket, a legjobb, ha minél gyorsabban elhúzom a belemet, mert annál kevésbé lesz gyászos a gyerek hangulata. Az óvónénik szerint távozásom után kb. öt perc kell, hogy megnyugodjon, onnantól viszont teljes a háváj.
Mivel ez egy fizetős kis családi napközi, nem sok gyerek jár ide, a legsűrűbb napokon is csak olyan tíz körül van a létszám, Kismikit viszont pont a kevésbé zsúfolt napokon viszem, kedden és csütörtökön, amikor általában öten-hatan vannak. Ennek ellenére - közismert agyalágyultságom miatt - képtelen vagyok megjegyezni a többi kis bölcsis nevét, egyedül kivétel talán Tomika, akikkel egy házban lakunk. Aztán van még Liza, egy aranyos göndör hajú kislány, meg Julcsi, meg talán egy Szofi is, meg egy pici másfél év körüli fiúcska, akinek valami most divatos neve van, Zsombor vagy Zétény vagy valami ilyesmi. EGYSZERŰEN képtelen vagyok a neveket megjegyezni! No mindegy, a lényeg, hogy Kismiki szemmel láthatóan jól érzi magát (egyszer korábban mentem érte és előbb a buxus mögül, majd a konyha ablakából leselkedtem. Gyerk tényleg nagyon jól elvolt… ) és az utolsó áprilisi bölcsinapon még anyák napi ajándékot is csinált nekem. Teljesen meg voltam hatódva a kis üdvözlőlaptól, amin az egyik oldalon a kis festékes kézlenyomata van, a másikon meg egy aranyos kis firka - remélem nem engem ábrázol…. :-D Mindenesetre itt az ideje, hogy vegyek egy dobozt az ilyesféle kincsek gyűjtéséhez…

Sajnos ezen a bölcsinapon nemcsak egy anyák napi ajándékkal lepett meg minket Kismiki, hanem haza is hozott valami brutál betegséget (ezúton kelek ki ismételten magamból azon szülők ellen, akik a beteg gyereküket bölcsődébe vagy gyerekközösségbe viszik…), ami először őt teperte le, torokgyulladás, köhögés, orrfolyás és többszöri láz formájában, aztán szép lassan ránk is átterjedt. Volt itt minden jó kis gyerekkezelős turpisság, a szokásos Cebion-csepp, Nurofen szuszpenzió, Nasivin Sanft, Fenistil-csepp, Calcimusc kombó, meg orrszívás és hűtőfürdő, (ezekről már régebben írtam) így e téren már igazi szakavatott zseninek érzem magam, így el se vittem gyereket orvoshoz. (jobban is lett, de aztán később elkezdett ugatásszerűen köhögni, na akkor már mégiscsak elvittem. Másfél órás küzdelmes várakozás után, mialatt végig próbáltam Kismikit különféle gazságok elkövetésében és akrobatikus mutatványok előadásában megfékezni bejutottunk végre a dokihoz, aki szerint mindent a legtökéletesebben csináltam eddig, és pluszban az eddigiekhez felírt egy gyógyszertárban kikeverhető köptetőt... Viszont Kismiki egyre jobban tűri az orvosi látogatásokat, a kezdeti földönfetrengős-üvöltős-karralsarabolós állapottól eljutottunk odáig, hogy szépen tűri, amíg a doktor néni meghallgatja és megvizsgálja! Már ezért érdemes volt másfél órát várni...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt az idilli állapotot sikerült elérnem Kismikivel. A titok: kis orvosi táskát kell neki venni és rendszeresen megvizsgálni őt is, az összes plüssállatát és persze apát, anyát is...

Orvoshoz én magam nem mentem el, mert tudom, hogy az orvos vagy azt mondja, hogy a vírusos megbetegedésre nem tud mit adni, és kezelgessem magam c-vitaminnal, meleg teával és gargalizáljak sós vízzel (ezt elkerülendő az ember jobban teszi, ha főz egy kondér fullos húslevest, kissé elsózva és ezt eszi két napig - ez garantáltan kinyírja a gonosztevő bacikat…)  vagy felír valami antibiotikumot, amit élből visszautasítok, hiszen egész kiskoromban Maripenen éltem, valószínűleg nekem már egyetlen antibiotikum se használna…


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Szóval én se mentem dokihoz, szenvedtem is mint a kutya vagy négy napig, főleg a szörnyűséges orrdugulással (ez az a fajta, amikor az ember hiába fújja az orrát, nem megy se kifelé, se befelé az anyag - ilyenkor kacérkodok el magam is az orrszívó gondolatával, amit ki is próbáltam, de sajnos ezt kisgyerek orrlyukra tervezték, nem pedig horgas orrú felnőttek barlang-méretű orrlyukaira…). Férj is húzta a betegséggel pár napig, majd amikor már nagyon rosszul érezte magát, mégiscsak elment orvoshoz, ki is írták betegállományba 3 napra, de mivel ebbe beleesett egy hétvége is, így öt naposra nyúlt az itthonléte.

Bevallom őszíntén, és ezt férjnek is elmondtam, kifejezetten örülök ennek a betegállománynak, lehet, hogy be fogjuk vezetni a "negyedévente egy hét betegállomány" intézményét. Így végre együtt van a család, amire a túlzsúfolt, rendrakással, takarítással, piacozással és az elmaradt munkák bepótlásával töltött hétvégék egyáltalán nem alkalmasak. Általában az ilyen hétvégéket hétfőn és kedden szokta kipihenni az ember a munkahelyén, szóval pihentetőnek egyáltalán nem mondhatók. Viszont a betegállomány egy igazi isten áldása, és még az idő is kezd szépen tavasziasra fordulni végre, így az egész család kiment a szabadba a napsütésbe rehabilitálódni egy kicsit, valamint jó sokat alszunk, nagyokat reggelizünk, minden nap főzünk valami finomat, és ezt az idilli hangulatot még az állandó krahácsolás, orrfújás, köhécselés, gyógyszerek rendszeres beszedése és az orrokból kicsöpögő takony időnkénti felmosása sem tudja tönkretenni. Így lett most nekünk a bölcsi-átokból egy igazi pihenéssel, családi körben eltöltött kis elő-vakáció.

Szólj hozzá!

Címkék: család betegség 4 kerület

Egy tökéletes nap - Királyrét

2011.04.28. 01:46 ujpestimami

Férj eldöntötte, hogy ő Nagyszombaton mindenképpen el akar menni Bécsbe, hogy a húsvéti kirakodóvásárt nézegessük és sétáljunk a schönnbrunni kastély kertjében, esetleg köszönjünk régi kedves barátainknak (akikkel időnként némi genetikai közösséget is érzünk), a kastély kertjében tanyázó mókusoknak. Én azonban megvétóztam a tervet, mert semmi kedvem nem volt hosszú órákat autózni, egy városban a tömegben sétálni a gyerekkel, hogy aztán esetleg egy félórácskára szabadon engedhessem egy parkban, aztán megint dughassam vissza a kocsiba hosszú órákra, ráadásul mindezt anyóssal megspékelve. Nehéz volt eme döntésemet lenyomni a férj torkán, de hát az embernek jópár házasságban eltöltött év után már rutinja van az ilyesféle műveletekben… :-)

Ezek után férj már egy számomra is elfogadható új tervvel állt elő, így hát Nagyszombaton gyorsan összekaptuk magunkat (de előtte Férj még rittyentett egy fantasztikus sonkás-tojásos-hidegtálas-salátás-pirítósos mennyei reggelit), és a piacozás után elindultunk Kismaros felé, hogy aztán ott átszálljunk a kisvasútra és felmenjünk vele Királyrétre. Természetesen szokásunkhoz híven eléggé kiszámítottuk az utazási időt (a kisvasút menetrendjéhez igazodva 45 perccel az indulása előtt indultunk el itthonról), út közben kicsit aggódtam, hogy lekéssük a vonatot, de aztán sikerült negyed órával az indulás előtt odaérkeznünk. És bár a betervezett 600 Ft-os jegyár helyett kénytelenek voltunk 1600-at fizetni, mert nosztalgia-gőzösre ültünk, eldöntöttük, hogy ilyen apróságok nem fogják elrontani a napunkat. És még ülőhelyet is találtunk a vonaton, bár a zárt kocsiban, de mivel Kismiki feje az utazás alatt jelentősen beizzadt, ezt nem is bántam annyira. És természetesen jó magyar szokás szerint amint helyet foglaltunk a vonaton, rögtön előkerült a vaníliás karikás zacskó és az innivaló, még szerencse, hogy nem hoztunk magunkkal egy kazalnyi rántott csirkecombot, két rúd kolbász és egy egész parasztkenyeret, ami a hosszabb vonatutak már-már kötelező kelléke. Persze Férj a vonat indulása előtt egy perccel elrohant fényképezni, én meg rágtam a kefét, hogy mi lesz ha lemarad (azután megnyugtattam magam, hogy nem lesz semmi gond, legfeljebb utánunk jön autóval, de aztán eszembe jutott, hogy a kulcs és a papírok már fenn vannak a táskában a vonaton... így nem marad más hátra, a férjnek gyalog kell majd megtennie a 12 km-es utat Királyrétig… már-már bántam, amikor a vonat indulása előtt visszatért… :-D) Aztán végre elindultunk, a kis gőzmozdony kb. 15 km/órás sebességgel hasított a síneken, a kéményből dőlt a fekete füst és Kismiki pillanatok alatt megtanulta utánozni a vonat sípolását és a füst kifújását.

Ekkor megjelent egy, a cannemarai fennsíkokon nevelkedhetett jóképű fiatalember, olyasféle, akit egyetlen jóérzésű ivarérett született feleség sem rugdosna ki az ágyából (csak ha a férj kulcsa zörren a zárban), kiderült, hogy ő a kalauz, és megmutattuk neki jegyeinket. Ezután férjjel azt próbáltuk meg kitalálni, hogy a kisvonat vajon mennyi idő alatt fog felérni, és rájöttünk, hogy a következő kisvonat indulásáig csak másfél -két óránk marad, így közösen megszavaztuk, hogy az utána következő vonattal fogunk csak visszajönni, így négy óránk lesz Királyréten. Mindannyian nagyon élveztük a vonatozást (csak kissé csalódtam, amikor Paphegyen lekapcsolták a nosztalgia gőzmozdonyt és egy dízelt állítottak a helyére, és visszafelé is dízellel jöttünk, így nem értem, miért kellett kifizetnünk az oda-vissza jegy 1000 Ft-tal drágább árát a nosztalgia vonatra…) és nagyon lelkes voltam, mint minden alkalommal, amikor visszatérek a múlt ködös homályába vesző kisgyermekkorom eme kedvelt színhelyére, amikor a királyréti kastélyszálló még Szot-üdülőként funkcionált, és amikor a kispatak melletti nagy fa gyökerei között még éltek szalamandrák.

Miután leszálltunk a vonatról meg kellet várnunk Kismiki véget nem érő búcsúzkodását, mert vagy tíz percig integetett a vonatnak és csókokat dobált, eztuán végre elindultunk, megnéztük a kitáblázott térképet, ahol egy játszóteret is jelöltek,  körbejártuk a kb. 3 házból álló települést, aztán megkerestük az ominózus játszóteret, ami a vonatállomástól 300 méterre, a patak partján kapott helyet.

Kismiki rögtön belevetette magát az élvezetekbe, még a pelusát sem engedte kicserélni, annyira tetszett naki a sok fából épült mászókás-csúszdás játék és persze a fából készült kisvonat, ahol rögtön el is mutogatta, hogy hol fújja a füstöt a vonat és milyen hangot ad, amikor elindul. Férj folyamatosan fényképezett (ezen képekből teszek közzé most párat) aztán amikor egy idő után kicsavartam a kezéből a fotóapparátot, megpróbált elvonulni és pihenni, amit nem hagytunk, hiszen Kismiki folyton olyan dolgokra akart felmászni, ahol több embernek kellett neki segíteni. Simán bevállalta a nagyobb gyerekeknek való mászókát is, ahol egy gerendán kellett végigmenni (persze anyai segítséggel) utána pedig azt a részt is, ahol csak függeszkedve lehet átjutni a túloldalra, itt természetesen atyai segítséggel. Rengeteget csúszdázott, hintázott, és rendszeres időközönként visszatért a kis favonathoz is.

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül mikor kicsit elfáradt engedte magát átpelusozni, pihentünk kicsit, ittunk Kubut, aztán elindultunk a horgásztóhoz. Ezt az utat Kismiki már a fantasztikus háti hordozóban tette meg. (a képen a személyiségi jogok védelme miatt a férj fejére ráragasztottam Pierre Richard fejét...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A Királyréti Horgásztó gyönyörű látvány, de sajnos mi nem vagyunk ennek a sportnak nagy hívei, így nem sok élményt nyújtott, ráadásul a hosszabb partszakasza már le is van zárva (pár éve még be lehetett menni) és csak a fizető horgászvendégek mehetnek oda be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit csalódott voltam, mert a horgásztó oldalánál a régi tűzrakóhelynél (annak idején az egész terület és a tó is a Szot-üdülő részét képezte), ahol még mindig ott áll pár 30 évvel ezelőtt kirakott bútor, már nem lehetett bemenni a kastélyszálló kertjébe, és ahogy láttam a szép régi kert teljesen le van már pukkanva, vagy átalakítás alatt van nem tudom, de bennem ugye még a jó 20-25 évvel ezelőtti emlékképek élnek a fantasztikus ápolt parkról, kis utacskákkal, vadregényes részletekkel, a kis kerek medencével, amiben békák ugráltak, a tűzrakóhellyel, ahol a Szot-üdülő kissé ittas közönsége trágár versikék skandálása közben bográcsozott, és a nagy homokozóról, ahol a kevésbé ittas apukák fantasztikus homokvárat építettek spirálutakkal, amin üveggolyókat lehetett legurítani...

Node hagyjuk a nosztalgiázást és haladjunk tovább! miután körbejártuk (amennyire lehetett) a horgásztavat és megcsodáltam az apró, spermiumszerű kis békalárvák tömkelegét, szépen elsétáltunk az Aranykapu étterembe, ami közvetlenül a kisvonat állomása mellett (ahol az egykori állomásépületnek már csak a tetőszerkezete van meg, remélem, valamikor majd építenek majd egy új állomást ide is…) és a patak partján foglal helyet. Mindig itt szoktunk ebédelni, ha Királyrétre jövünk, bevallom, még sohasem csalódtam ebben az étteremben, így volt ez most is. Az amúgy 40 fős belső és 40 fős kerthelyiséggel rendelkező étterem specialitásai a grill- és a vadételek, az adagok nagyok, és az ár-érték arány is teljesen megfelelő (még az olyan csóri kisgyerekesek is megengedhetik magunknak, mint mi… hehehe) Különösen tetszik a pár kis terasz a kertben, ami közvetlenül a patak mellé lett építve, de oda majd csak akkor merészkedünk, ha Kismiki már nagyobb lesz. Most a biztonság kedvéért a kerthelyiség végében, a kaputól távol és a gyerekeknek kirakott kis játszósarokhoz közel helyezkedtünk el. Mivel én nem nagyon voltam éhes, rendeltem magamnak és Kismikinek húslevest és két palacsintát, Férj meg természetesen grillezett csirkemellet görög salátával és rösztiburgonyával. Az adag akkora volt, hogy még én és Kismiki is csipegettünk belőle… (a kaját elfelejtettük lefényképezni, mea culpa...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Mivel szép kényelmesen osztottuk el az időnket, az étel rendelésétől a vonat indulásáig volt még jó 75 percünk,  így mindenre kényelmesen jutott idő. Ebéd után emésztgettünk egy kicsit és elsétáltunk az erdei iskola felé. Elhaladtunk az ilyen helyekről elmaradhatatlan bizbasz-árus előtt, mellette Ákos bácsi büféje (ez a kis fakunyhó már szintén itt volt kiskoromban), aminek a kiínálata, háááát khmmm, számunkra nemigen lett volna kielégítő, volt ott jópár alkoholos ital, szénsavas üdítő és hot-dog. Remélem, ha a jó időben fellendül a turista-szezon, lesz mondjuk lángos és palacsinta is… (homályosan úgy emlékszem, hogy a bizbasz-árus faházikójában annak idején egy palacsintázó működött… de nem vagyok benne biztos, utána kell néznem a Középföldei krónikákban és meg kell kérdeznem a Vén Bölcseket. Elsőként anyámat…) A túloldalon található a Kastélyszálló épületben a Fáradt Vándor étterem, itt még sose voltam, de egyszer majd ezt is kipróbáljuk. A kastélyszálló éppen nagyszabású átalakítás alatt van, felhúznak rá még egy emeletet, ezzel a régi szép gyermekkorom emlékeinek utolsó kis morzsáit is bedarálva a modern kor és a gazdasági fejlődés jegyében. Remélem, a szálló azért megőrzi családias jellegét és nem lesz belőle valami barátságtalan monstrum. A vele szemben álló kockaépület most turistaszállóként üzemel - ha üzemel egyáltalán. Ide is rengeteg szép emlék köt, annak idején ez is a Szot-üdülő része volt, de azt nem tudom, mi alapján kerültünk hol a kastélyépületbe, hol a kockaépületbe (mely épület arról is nevezetes, hogy ennek a kertjében csípett meg egy darázs, minek következtében órákig bömböltem úgy, hogy teljesen berekedtem, ami miatt a másnapi felvételim a Magyar Rádió Gyermekkórusába elég gyászosra sikeredett... nem is vettek fel...). Ha továbbsétálunk és elhagyjuk a szálloda épületeit, pár száz méter séta után az út bal oldalán már benn a susnyásban még mindig áll a kis téglaházikó, amit azóta se tudok, hogy miért építettek oda, de már gyerekkoromban is mindenféle kísértethistóriákat vízionáltam oda. Elvileg egy kis forrás bugyogott a falából, azt nem tudom, hogy most is így van-e, mert ott fordultunk vissza, hogy még elérjük a vonatot.

A séta alatt Kismiki apa hátán volt a hordozóban és fenemód jól érezte magát. A kisvonat érkezése is nagyon tetszett neki, aztán beszállás után megkezdődött a "minden szülő rémálma" c. jelenet, ugyanis a vonaton minden ablaknál voltak azok a kis szemetesek, amiknek lehet nyitogatni és fülsértően lecsapkodni a tetejét. Természetesen gyerk ezt rögtön el is kezdte, és amikor meg akartuk akadályozni, akkor elkezdett nagggyon durván hisztizni - és persze ez nem vet valami jó fényt a nyomorult szülőkre, főleg akkor, amikor tömve van a vonatkocsi… Ekkor tettem vele egy kis sétát, kimentünk a vonat végébe, de ott meg a vasrácsot akarta nyitogatni-csukogatni, én majdnem idegbajt kaptam már ettől, szerencsére megjelent a cannemarai fiatalember és elindította a vonatot, így gyorsan visszamentünk a kocsiba, ahol Férj már elővigyázatosan és bölcsen letakarta a pulóverével a szemetest. Innentől a vonatút idillinek volt mondható, Kismiki végig állt az ablakban és nézett kifelé, kis fejét teljesen kidugta és a haját fújta a szél…

Párszor ugyan beverte a száját, de ilyenkor rögtön követelte a gyógypuszikat, aztán mintha mi sem történt volna, megint kidugta a fejét az ablakon, hogy aztán ismét beverhesse a száját…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Csak az nyugtatott meg egy kicsit, amikor a kocsiban utazó másik kisgyermekes család gyermeke is beverte a fejét, így már nemcsak a mi gyerekünk sírt fel néha… Ettől függetlenül nagyon élveztük a vonatutat, leszállás után Kismiki szokás szerint elkezdte a Végtelenített Búcsúzkodási Ceremóniát, integetett fűnek-fának, de legfőképpen a vonatnak, én is mondtam vele, hogy pápá kisvonat, pápá kismozdony (pápá cannemarai fiatalember…), aztán beültünk az autóba, és még ott is integetett. Férj megjósolta, hogy a gyerek az autóban úgy be fog aludni, hogy ihaj, én is biztos voltam ebben, de Kismiki minden jóslatunkra rácáfolt, végig nézelődött és természetesen akkor aludt el, amikor leparkoltunk a Tesco parkolójában, mert még kellett egy gyors pelenkavásárlást eszközölnünk. Vásárlás után hazaértünk és az esti ceremóniák is lezajlottak rendesen. Miután Kismikit bedugtuk az ágyba, Férjjel egyszerre állapítottuk meg, hogy hosszú idők óta ez volt a legtökéletesebb napunk.

Összefoglalva Királyrét látványosságai és gyermek- illetve családbarát attrakciói:
Kisvasút: akár a nosztalgia gőzössel akár a dízelmozdonnyal nagyon nagy élmény a gyerekeknek
Fajátszótér: nagy, tágas, hosszú időt tudnak rajta eltölteni a gyerekek A képek magukért beszélnek.
Tűzrakóhely: erről fentebb nem írtam, de a játszótérrel szemben van egy nagy, szépen kiépített terület ami alkalmas szalonnasütésre, fapadokkal, miegymás. Erről találtam blogbejegyzést és képeket itt. Ha negyobb lesz Kismiki, ez is nagy élmény lesz neki.
Több étterem: no comment. Enni mindenkinek kell… :-)
Egyéb: lehet lovaskocsit bérelni, de kis elektromos Hummert is a gyerekeknek. Bár mi elsősorban nem ezért mentünk ki a természet lágy ölére, de ha valakinek ez kell, hát béreljen elektromos kisautót…
Turistaútvonalak: az egész terület tele van szebbnél szebb turistautakkal, a gyönyörű természet és a patak látványa fantasztikus élmény az egész családnak. Ha valaki felmászik a Magas Taxon rétre a hegy tetején, ott még egy kis játszótér, büfé és egy kalandpark is várja a családokat. (Magas-Tax Kaland Katlan Magaslati kötélpálya, hagyományörző íjászat és sok érdekesség várja a látogatókat.
Cím:
Királyrét, Nagy Hideg-hegy
Információ:
Kaland Katlan
+36-30/984-84-07
Ápr.4.-Nov.1.-ig
Szo-V: 9.30-16.00-ig)

Kedvcsinálóként itt van még pár szép kép a tavaly ilyenkor tett kirándulásunkról, amikor gyerekkel a háton valóban felmásztunk a Magas Taxra és megtaláltuk a Kaland Katlant. (visszafelé már a menetrend-szerűen járó kisbusszal mentünk le Királyrétre és természetesen ettünk egy jót az Aranykapuban. Kismiki akkor még megült a babaszékben...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül álljon itt egy tipikus rosszul sikerült családi ámátőr fotó: Kismiki éppen teli pofával rág valamit, a bal szemébe beletükröződik apa keze, ahogy a fényképezőgépet tartja, én meg hiába vettem elő a legszebb mosolyomat, a fejembe belelóg az Új Magyarország Fejlesztési Terv vagy mi a fene plakátja... ez amolyan igazi "milyen hibákat követhetsz el fotózás közben" szemléltető anyag...

 

1 komment

Címkék: család kirándulás börzsöny játszótér kisvasút királyrét magas tax gyerekbarát gyerekbarát helyek

A fekete retek - bejegyzés, amelyet folyton megjegyzésekkel szakítok meg

2011.03.19. 00:33 ujpestimami

Nem, ebben az esetben nem a gyerek füle mögött összegyűlt piszokról fogok írni, hanem az alternatív gyógyászatban  (azaz a népi gyógyászatban, de most ezt trendi alternatívnak hívni...) használatos torokgyulladás elleni mézes fekete retek kúráról.

Egyszer régen olvastam valahol erről, de mivel fenntartással kezelem a retket, mint olyat (kivéve a tavaszi kis cuki piros vajretket), főleg hogy még fekete is (frankón azt hittem, hogy belül is az, vagy valami sötét rondaság) nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam. Azonban az idei menetrendszerű torokgyuszi - fülgyuszi-arcüreggyuszi kombó miatt (ami természetesen a négynapos ünnep előestéjén tört ki rajtam, így megjártam a fül-orr-gége ügyeletet és a maradék napokon bedugult füllel, az orromra tapasztott zsebkendővel és fájdalmas pofával ténferegtem a lakásban, miközben kint szikrázó napsütéses igazi Disney-mesefilmes giccses koratavasz tombolt) amire egy Cataflamon kívül semmi mást nem adott a doki (amivel egyébként egyetértek, mert nem vagyok az antibiotikumok híve) és napokon keresztül szenvedtem, mint a kutya, de ennek ellenére elmentem a piacra (mivel férj már-már mániákus módon ragaszkodott egy szentendrei kiránduláshoz, és utunk a piac mellett vezetett) és megpillantottam az egyik árusnál egy rakás randa fekete gumót (egy pillanatig reménykedve benne, hogy ez tarlórépa, mert szeretném kipróbálni milyen, de SEHOL nem lehet kapni) és egy hirtelen bolond ötlettől vezérelve vettem 1, azaz egy darab fekete retket, hogy kipróbáljam magamon ezt a bizonyos mézes kúrát. Az elkészítéssel kapcsolatban ellentmondó ötleteket hallottam, az interneten mindenhol azt lehet olvasni, hogy mélyedést kell vájni a retekbe, bele kell csurgatni a mézet, 24 óráig állni kell hagyni és másnap a mézet ki kell belőle kanalazni. Ezután a retekbe újra lehet mézet tölteni. A piaci eladó valami olyasmit említett, hogy egy lyukat kell bele fúrni, hogy azon folyjon ki a lé. Mivel ezt nemigen értettem, maradtam az interneten olvasott útmutatásoknál, és először is jó alaposan megmostam a retket (megmosás után is fekete maradt, szóval nem a retektől fekete a retek, hanem ilyen a héja színe), félbevágtam (amit nem kellett volna) és mindkét feléből kivájtam egy kis gödröcskét (igazából nem vájtam, inkább egy hegyes késsel addig barmoltam, amíg valami mélyedés nem lett benne... igazából valami dinnyevájó kellett volna, vagy legalább egy kiélezett szélű kiskanál) ezután érzékien belecsurgattam a mézet a macis flakonból, becsomagoltam alufóliába mindkét felet és betettem a hűtőbe. Azt kell mondjam, hogy azok a leírások, miszerint ki kell kanalazni másnap a gödörből a mézet, nemigazán alapulnak valós tapasztalatokon.  A méz ugyanis éjszaka beleivódott a retekbe, kivonta a retekből azt a bizonyos levet, ami olyan jót tesz a torokkal, és mindenhol kifolyt belőle. Így az értékes nedű egy része a hűtőszekrény polcán kötött ki (ismerve a nálunk dívó higiénés állapotokat, inkább nem kockáztattam meg, hogy felnyalom... inkább a torokgyulladás, mint egy lerohadt nyelv... :-D) és csak egy kisebb része maradt a gödröcskében. Így javaslatom az lenne azoknak, akik el szeretnék készíteni ezt a mézes kúrát, hogy a retkeket tegyék egy mélytányérba, és úgy tegyék a hűtőbe. Alapos gyömöszkölés és nyomkodás után (naívan azt gondoltam, hogy a retek szivacsos, és ki lehet belőle nyomni a cuccot, de sajnos nem...) pár kanálnyi levet sikerült kicsikarnom a nyomorult retkekből, aztán "egy életem-egy halálom" alapon megkóstoltam és döbbenten tapasztaltam, hogy a lé finom. Így gyorsan benyomtam az egészet, és vártam a hatást. Másnapra valóban jobban lettem egy kicsit (mondjuk megittam még addig három bögre Neocitrant is) a torkom alig fájt már. Gondolom a kúrát tovább kellett volna csinálni, de kidobtam a maradék retkeket, mert elég rondák és szottyosak lettek. Következő torokgyulladásomnál okulva mostani tapasztalataimból, több retket veszek és nem hagyom elfolyni a csodatevő lé nagy százalékát... (és itt jegyezném meg, hogy milyen nehéz megírni egy posztot a péntek esti Family Guy maraton alatt, amit felveszek videóra, és tízpercenként meg kell állítanom a felvételt a sok hülye reklám miatt)




 

 

Ja, és bizony a kikapart retekbél egy részét elrágcsáltam, nagyjából olyan, mint a káposztatorzsa vagy a nyers karalábé. És azóta már vettünk egy csomag fehér retket is, ami hihetetlenül jó kapros-joghurtos salátának, sőt, már levest is főztem retekből. Szóval nemcsak a torkomra volt jó hatással a retek, hanem még konyhatündért is varázsolt belőlem... :-D

Szólj hozzá!

Címkék: mézes fekete retek

Újpesti Párbeszéd

2011.03.15. 21:25 ujpestimami

Bevallom őszintén, már nagyon régóta nem kapok olyan IGAZI levelet senkitől.  Amikor belenézünk a levélszekrénybe, csak a különféle reklámanyagokat és a "nem várt számlákat" látjuk, talán nagy ritkán egy-egy képeslapot anyósomtól, aki a címzettet mindig úgy írja oda, hogy "XY Úr" részére... Ezért is nagyon melengető érzés, amikor levelet kapunk kormányunktól vagy polgármesterünktől. Újra kezdjük érezni, hogy gondolnak ránk, számolnak velünk (naná, az biztos, hogy valahol számolnak velünk...), a mi véleményünk számít - és remélem, hogy tényleg számít... (ezúton szeretném megróni azon felelőtlen és böszme polgártársaimat, akik a Kérdések az új Alkotmányról című levélben otromba tréfaként kalózkalapot, szemkendőt és egy nagy heget pingáltak Szájer József képére...)
Szóval a minap kaptunk egy levelet Wintermantel Zsolt polgármester úrtól, amelyben kikérik a véleményünket, hogy mit szeretnénk megváltoztatni a kerületben, min szeretnénk javítani, stb. stb.
Ebben a posztban szeretném csokorba gyűjteni, hogy én mit változtatnék (előre bocsájtom, hogy csak Újpestet ismerem, a káposztásmegyeri problémákról nemigen tudok...)

Tehát csapjunk a lovak közé, ímé a felsorolás (indoklással együtt természetesen, mivel grafomán vagyok)

1. Újpest-Központi aluljáró teljes akadálymentesítése
Hogy őszinte legyek, egy röhej, egy vicc ez az aluljáró, a huszonegyedik században, amikor már szinte mindent akadálymentesíteni kell, amikor mindenki a zászlajára tűzi az esélyegyenlőség lőzungját, elfogadhatatlan, hogy Budapest 3 db metrójából az egyiknek a végállomására ne lehessen lejutni - mármint ha idős, rokkant, vagy babakocsis az illető. Nyilván ezt a jogot csak a fiatal, erejük teljében lévő, kicsattanó egészségű egyedek élvezhetik... Az eset azért is fura, mert minden sarkon kettő darab lépcső vezet le az aluljáróba - nem lenne olyan nagy etvasz minden oldalon az egyik lépcsőt rámpává alakítani, mint pl. a Nyugati Pályaudvarnál. (Hagymázas pillanataimban persze liftekről képzelgek...) És természetesen az aluljáróból a metróba vezető lépcsőknél sem ártana akadálymentesíteni...
(ehhez a témához jegyezném meg, hogy a központban NEM LEHET átkelni az út egyik oldaláról a másikra - csak az aluljárón keresztül lehet átmenni. Ami ugye az előbb felsorolt "hátrányos helyzetű" rétegeknek hatalmas gondot okoz. Olyan egyszerű ügyek intézése, mint a piacra járás vagy az okmányirodába eljutás vagy esetleg részvétel az UGYIH-ban egy gyermekprogramon is komoly megpróbáltatás azoknak, akik nem tudnak lemenni az aluljáróba és több száz métert kell gyalogolniuk ez első zebráig...)

2. Pozsonyi úti gyermekrendelő felújítása
Nagy örömmel figyeltük, hogy idén nyáron a gyermekrendelő előtti teret felújították és szobrot emeltek a méltán nagyszerű Wolf Emil emlékére (az ő fáradhatatlan munkálkodása eredményeként jött létre és fejlődött naggyá a Chinoin gyógyszergyár - így webes nyelven szólva kijár neki a nagy-nagy respect) de sajnos a tér mögött húzódó gyermekrendelő és a gyógyszertár omladozó, lerobbant régi épülete rontja a látványt. Anyukaként szinte minden héten megfordulunk a rendelőben, és kénytelen vagyunk szembesülni azzal, hogy az egyébként nagyszerű orvosok és védőnők milyen körülmények között kénytelenek végezni munkájukat. Valamint, hogy a várakozó gyerekeink fejére potyog a csempe a falról, vagy beverik magukat a falakból kilógó különféle vasrudakba. És természetesen a rendelőt is akadálymentesíteni kellene (ugyan mindkét oldalon vannak rámpák, hogy a babakocsisok feltolhassák a kocsit, de az ajtó abszolút nem alkalmas a babakocsis közlekedésre. Itt is megjegyezném, hogy a huszonegyedik században élünk, ideje lenne fotocellás ajtókat felszerelni...)

3. A köztisztaság megteremtése az utcákon
(itt nem kell semmiféle átvitt dologra gondolni, egyszerűen a szemétről és a kutyaszarról van szó...)
Sajnos a kerület tele van szeméttel. Ahogy feltámadt a friss tavaszi szél, csak úgy görgeti a sok szemetet az utcákon, mindenütt elhajított nejlonszatyrok, és egyéb kommunális hulladék röpköd, hogy aztán a bokrok és faágak száraz ölelésében leljenek maguknak végső nyughelyet (ilyen emelkedetten is tudok ám fogalmazni, ha akarok...).  Fogalmam sincs, hogy van-e valaki, akinek a feladata összeszedni mindezt. (Közterület felügyelet? Vagy a Főkefe?)
A másik, ami még a szemétnél is jobban bánt, az a kutyakaka, ami szinte beborítja a kerületet. Az egy dolog, hogy én személy szerint nem engedném, hogy az emberek a panelházakban kutyát tartsanak, de ezt nyilván nem lehet megtiltani, hiszen nagyon sokaknak elemi szükséglet, hogy kutyát vagy egyéb kis/nagy szőrös házi kedvencet tartsanak. Ezzel magában nincs is baj, de nem értem, miért nem lehet ezt kulturált, európai módon kezelni - magyarán a kutyatulajdonosoknak kutyakötelessége legyen, hogy összeszedjék a sétáltatás alkalmával keletkezett kutyakakát, és kidobják egy kukába. Sajnos ez nem így van, gyakorlatilag mindenhova odakakiltatják a kutyáikat, iskolák, óvodák, bölcsődék és játszóterek közvetlen közelébe is (sajnos játszótéren is találtam már kutyakakát), ahol a gyerekek közvetlen veszélynek vannak kitéve. Az Önkormányzat helyében erőteljes propagandába kezdenék egy tiszta, szemét- és kutyakakamentes Újpestért. Felszólítanám a lakosokat, hogy a kutyáik kakáját szedjék fel, a zöld területekre kutyakakatartó-edényeket helyeznék ki (összesen kettő ilyet találtam, az egyiket a Pozsonyi úti lakótelepen, a másikat az Aradi utcai bölcsi mögött, Julis sütödéje mellett...) és iskolák, óvodák, játszóterek 30 méteres körzetében megtiltanám a kutyakakáltatást - ezt ki lehetne táblázni. Persze a legjobb megoldás a kutyafuttatók kialakítása lenne, de véleményem szerint sokkal több kutya van a lakótelepeken, mint amekkora  zöld területet le tudnának hasítani nekik - és ez a kérdés valahogy olyan, mint a türelmi zónák kialakítása - mindenki kiáll mellette és szükségesnek tartja, csak ne az ő háza előtt legyen...
Számomra elemi szükséglet, hogy tiszta környezetben éljek, és a gyerekem ne szedjen össze nap mint nap valami gusztustalan fertőzést azért, mert valami szeméttel vagy ürülékkel érintkezik. Remélem a gyermekkel rendelkező döntéshozók is átlátják ennek a kérdésnek a komolyságát. Természetesen ez a vállalkozás nagyban függ az újpesti lakosoktól is, ezért kellene kiterjedt kampányt szentelni ennek a témának.
(még ide tartozik egy barátom ötlete is, aki szerint pár közvécé elhelyezése talán megoldaná az itt-ott fellelhető emberi ürülék problémáját is... bár mint tudjuk, közös lónak túros a háta, szóval a közvécé ideájához a mai társadalom talán még nem elég érett...)

4. A járdák helyrehozása és akadálymentesítése, valamint egyéb épületek akadálymentesítése
Sajnos a régi aszfaltjárdák már az erőteljes tönkremenetel útján vannak, ez főleg akkor érzékelhető, amikor az ember a babakocsit tolva próbál meg valahova eljutni. Számolni sem érdemes, hogy egy-egy út során hány alkalommal kell átemelni egy-egy Mariana-árok méretű repedésen a babakocsit, a kisebb réseken meg ugyan áttoljuk, de a gyerek a babakocsiban garantáltan összerázódik. (viszont ha vajat akarunk köpülni, akkor ahhoz teljesen ideálisak ezek az útviszonyok. Valamint idős rokkant családtagjainkat is megszabadíthatjuk a vesekőtől, ha tolókocsival száguldozunk velük egy kicsit.) Rengeteg helyen a zebráknál akár 25-30 cm magas a járdaszegély, persze ez sem könnyíti meg a babakocsival való közlekedést. Főleg amikor már ül a baba egy sport babakocsiban és lelépünk vele a járdáról, akkor szinte kiesik a kocsiból. De az idős embereknek sem kedvez, pont a napokban láttam egy idős házaspárt a Munkásotthon u. - Aradi u. kereszteződésben, ahogy egymást támolygatták le a zebránál, és közben sziszegtek a fájdalomtól. Ez olyan nekik, mintha magas lépcsőről kéne lelépniük (amire szintén elég sok alkalmuk lehet, ld. újpest-központi aluljáró és társai...)
Itt említeném meg az olyan helyek akadálymentessé tételét is, mint például az újpesti 1. sz. posta az István úton, ahova 3 lépcsőfok vezet fel és a végén egy jó régi súlyos visszacsapódós ajtó található. Ember legyen a talpán, aki itt babakocsival bejut...

5. A Szent József templom melletti szabad terület szabadidőparkká való alakítása vagy legalább rendezése valamilyen módon, amíg ott valami történni fog
Be kell vallanom, amikor olyan hírek kaptak szárnyra, hogy ezen a területen a Lidl újabb áruházat fog építeni, nagyon megörültem, egyrészt, mert én szeretem ezt az áruházláncot (és ez itt nem reklám, más áruházlánc is van, amit szeretek, pl. az Aldi...) másrészt mert úgy véltem, ha megépül az áruház, akkor az azt körülvevő részeket esetleg parkosítják, és mindenképpen rendezettebb lesz a terület összhatása, mint eddig. Ehelyett az történt, hogy felhúztak egy elég igénytelen és ronda préselt falemezekből álló nagy kerítést az egész terület köré - amit egyébként nem értek igazából. Mitől féltek, hogy ellopja a területet valaki? Vagy netán attól a pár hajléktalan személytől féltették a több ezer négyzetméteres területet, akik a rogyadozó sportpálya egyik sarkában vertek tanyát? Nem tudom, de a megoldás nem lett valami tetszetős. Nyilván másoknak sem tetszett ez a kerítés, mert elkezdték elhordani. Érdekes módon főleg télen gyorsult fel a kerítés eltűnése - viszont ezzel egy időben kísértetiesen hasonló farost-lemezek jelentek meg a közeli Anonymus utca házainak ablakaiban... És felteszem ezen a télen az ott lakóknak a fűtéssel sem volt sok gondjuk... No de visszakanyarodva a kerítés témájához, valljuk be, új korában is baromi ronda volt, de most, hogy már elrepült fölötte az idő vasfoga, elkezdett ide-oda düledezni és megszürkült, talán érdemes lenne lebontani, és valahogy rendezni a területet legalább addig, amíg ott ténylegesen épül egy Lidl-áruház. Nem ott lakom, de el tudom képzelni,milyen hányadék ronda látvány terül a lakosok elé nap mint nap, ha kinéznek az ablakon...

6. A "metró meghosszabbítása Káposztásmegyerig" témakör rendezése
Viszonylag fiatal vagyok, így nem tudom, mi történt pontosan azokban a múlt ködös homályába vesző években, amikor megépült a metró Újpestig tartó szakasza és amikor megépült a két Káposztásmegyer, ahova állítólag azzal az ígérettel csalogatták az embereket, hogy milyen háváj lesz ott lakni, mert a metró a lakosokat percek alatt elröpíti a belvárosba. Ehhez képest több, mit 20 év alatt nem sikerült ezt az ígéretet teljesíteni, ezzel több tízezer embert átverve a palánkon. Sőt, ami még szánalmasabb, hogy a Káposztásmegyer mellett húzódó vasútvonalon sem bírtak egy nyomorult megállót építeni, hogy a zemberek legalább a Nyugati Pályaudvarig eljuthassanak úgy, hogy nem kell 3-szor átszállniuk. Örömmel látom, hogy a kiküldött kérdőívben külön kérdéscsoport foglalkozik ezzel a témával.  A válaszlehetőségek pedig eléggé egybecsengenek az itt felsoroltakkal: vasúti megálló építése, AMÍG meg nem épül a metró. (bár ahogy a magyarországi metróépítések menetét nézem, inkább ne is kezdjenek metróépítésbe. Sokkal nagyobb értelme lenne egy tisztességes vonatos elővárosi közlekedés kialakításának, ami klasszisokkal olcsóbb is lenne... ) A "bármilyen újabb tömegközlekedési eszköz javítana a helyzeten" válasz sajnos nem fogadható el. A csúcsidőben fellépő dugót és a hosszú kényelmetlen utazást ezzel ugyanis nem lehet elkerülni.

7. A közbiztonság javítása
Asszem ezt a témakört nem kell különösebben kifejteni. Akinek az autójából szívták már ki a benzint, vagy törték már fel a parkolóban, vagy lopták már le a nyílt utcán az ékszert a nyakából, vagy történt már vele különféle egyéb atrocitás, az tökéletesen érti, mire gondolok. Valamint azok is, akik nap mint nap találnak a lakótelepen elhasznált fecskendőket és injekciós tűket... Örömmel látom, hogy az Újpesti Közterület Felügyelet elég gyakran képviselteti magát az utcákon.

8. A lámpás kereszteződések felülvizsgálata és gyalogos-baráttá tétele
Azt mindenki tudja, hogy a zöld jelzés általában elég rövid. Amúgy alapesetben távol álljon tőlem, hogy a jó öreg Schmuck Andor véleményét bármiben is osszam, de ebben az egyben tökéletesen egyetértek vele. És itt megint azokról a bizonyos "hátrányos helyzetű" polgárokról lesz szó, az idősekről és a gyerekesekről, akik nem haladnak olyan gyorsan, vagy nincsenek olyan kondiban, mint Emil Zatopek. Gyakorlatilag egy ilyen lassan haladó embertársunk az úttest felétől már szinte az életéért fut... Nem tudom, hogy amikor megállapítják, hogy egy zöld jelzés meddig tartson, kiknek a fizikai adottságait veszik figyelembe?  Próbáljon meg valaki egy totyogó kétévessel átjutni egy zöldön... Miért hozzuk embertársainkat életveszélyes és megalázó helyzetbe? Nem sokat kéne tenni értük, csak pár másodperccel meghosszabbítani a zöld jelzést...
Léteznek bizonyos helyek a kerületben, ahol indokolt lenne közlekedési lámpa felállítása. Ilyen például a Tél utcai Spar előtti zebra, ahol már számtalan baleset történt (2009 őszén a szemem láttára gázolt el egy kisgyereket valaki a zebrán, és tovább is hajtott...) Nem megoldás erre a helyzetre az, hogy fölfestik a zebra két oldalára a GYALOGOSOKNAK, hogy jól nézzenek körül. És nem megoldás az sem, hogy sebességmérőket állítanak fel, mert az olyan elvetemült személyek, akik képesek elgázolni egy gyereket és cserben hagyni, pont magasról tojják le, hogy kiírja pirossal a sebességmérő, hogy ejnye-bejnye te kilencvennel mész, amikor csak ötvennel lehetne.
Más a helyzet az Újpesti Helytörténeti Múzeummal szemben levő gyalogos átkelőhellyel, ahol ugyan van lámpa, de az gombnyomásra működik csak, és hosszú perceket kell várni, amíg zöldre vált. Pedig itt azért elég nagy forgalom zajlik, itt mennek át az emberek a felnőtt háziorvosi rendelőhöz, de a bölcsihez, ovihoz, iskolához is, valamint az ezen az oldalon lévő számos üzlethez (Pl. a nemrég megnyílt hentesbolt, vagy a CBA. Itt jegyezném meg, hogy érdekes módon mindkettő akadálymentesítve van...) Viszont a zöld kb. hat másodperc hosszú, ezalatt éppen az úttest közepéig ér el egy ember, utána már szaladni kell.

9. Uszoda, strand, park, és egyéb úri huncutságok
Nagyon jó lenne, ha rendeződne az Újpesti Uszoda helyzete, valamint én állatira örülnék, ha lenne a kerületben egy strand. Persze tudom, ezek nagyon-nagyon költséges beruházások, így valószínűleg ez az álom kategória marad... Viszont egy szép közpark létesítése a Duna-parton talán nem lenne olyan hatalmas érvágás... (Főleg miután a mai délutánt a 11. kerületi Kopaszi-gáton töltöttük. Az az igazság, hogy engem baromira nem érdekel, hogy milyen panamázások, vagy esetleges korrupciós ügyek övezik ennek a területnek a létrejöttét, de az biztos, hogy úgy éreztem magam, mintha valahol külföldön lennék. Éreztem egy kicsit Európából, ahol szépen rendezett közparkokban sétálhatnak az emberek anélkül, hogy lépten-nyomon szemétbe botlanának, ürülékbe ülnének, ahol a pázsitot rendszeresen karban tartják, ahol van ingyenes és tiszta vécé, ahova a belépés ingyenes és mindenki bejöhet, mégsem rongálták meg a vandálok. Na, ilyesmi közparkról álmodozom én Újpesten is... Az igazi polgári léthez valahol ez is hozzátartozna. Utoljára Dublinban találkoztam a szépen és kulturáltan karbantartott, és a lakosok által is megbecsült közparkokkal...)

10. A központ környékén fellépő parkolási gondok rendezése - hát ebben az esetben először tanácstalannak érzem magam. Személy szerint az ingyenes P+R parkolók híve vagyok, (amire Budapesten nem sok példa akad...) hiszen pont az lenne a lényeg, hogy az emberek eljussanak valahogy a metróig, onnan meg csak besuhanjanak a városba. De sajnos az ilyen parkoló megépítése egyrészt elég költséges, másrészt meg nem tudom, hogy milyen területen lenne... Emiatt nyilván nem fognak házakat lebontani... (persze ha meghosszabodna a metró vonala Káposztásmegyerig, akkor ott lenne terület P+R parkoló létesítésére, de nem is folytatom a gondolatmenetet, mert az ideggyógyászat kényszerzubbonyos, jeges slagos ápolói már kopogtatnak az ajtómon... no de minderre nem is lenne szükség, ha megvalósulna a vonatos elővárosi közlekedés... jajj... már törik be az ajtót!!!) Valahol nem tartom igazságosnak a parkolás fizetőssé tételét, hiszen a zemberek valahogy el akarnak jutni a munkahelyükre és sokan ezt a tömegközlekedéssel csak több átszállással és baromi hosszú menetidővel tehetik meg. Ezért mennek el az autójukkal legalább a metróvégállomásig - nyilván nem jókedvükből teszik ezt, hanem mert muszáj. (Csak egy példa: annak idején Rákospalotáról jártam be dolgozni a Budai Várba. Ez minden nap kb. 70-70 perc volt oda-vissza, 3-3 átszállással. Ebből a metróhoz való eljutás volt kb. 35-40 perc. Volt olyan eset, amikor este 9-ig dolgoztam. Ilyenkor minden esetben fél 11 után értem haza...)

11. játszóterek
Az elmúlt években a negyedik kerületben rengeteg játszóteret újítottak fel, aminek csak örülni lehet. Viszont a játszótereket folyamatosan karban is kell tartani (pl. az eltört, tönkrement játékok pótlása) és valahogy be kéne tartatni a különféle játszótéri előírásokat a lakosokkal. Pl. hogy kutyát nem szabad bevinni, hogy nem szabad dohányozni, stb. A vandalizmusról nem is beszélve... És az emberi ürülék anális úton való elhelyezése a játszótereken (magyarul odaszarás) is sajnos létező probléma. Erről tavaly nyáron fényképes dokumentációt is készítettem.

Nos, egyelőre ennyi jutott az eszembe, nyilván van még egy csomó gócpont a kerületben amiről nem tudok, főleg a számomra eléggé ismeretlen Káposztásmegyer területén.

Ezért szívesen várom, sőt, kérem, ha valakinek még van ötlete, a kommentekben ossza meg velem!

Szólj hozzá!

Címkék: újpest iv. kerület 4 kerület újpesti párbeszéd

Napi kínzó kérdés: kaka

2011.03.11. 00:31 ujpestimami

Hogy tudnak a kisgyerekek több kilót kakálni miután egész nap kb. egy ropit ettek csak meg, és pár szem bulátát???

Szólj hozzá!

Ha már Willendorfi Vénusz...

2011.03.11. 00:25 ujpestimami

Nemrég bukkantam ezekre a fotókra, azóta nagy-nagy kedvencek. És hogy ki követte el őket? Hát a delejes tekintetű Mr. Spock!


 


Azért nem bírom megállni, hogy ide ne tegyem a képet, amely megihlette eme utolsó "konstellációt":

 

Szólj hozzá!

Címkék: modellek spock kövér modellek kövér nők

Napi kínzó kérdés : CD-k

2011.03.07. 12:19 ujpestimami

Hogy szoktatod le a gyereket arról, hogy a CD-ket, DVD-ket folyamatosan olyan helyekre akarja bedugdosni, amik vagy túl szűkek, vagy túl laposak, vagy tele vannak kihegyezett karókkal, és összevissza karcolják a lemezeket???

2 komment

Ideál-gyár 1.

2011.03.06. 12:08 ujpestimami

Nők napja közeledtével (és mert a múltkori, az alakomról szóló bejegyzés alatt sokat gondolkoztam a plasztikai beavatkozásokon... deeee persze nem magammal kapcsolatban... :-D) elgondolkoztam azon, hogy gyakorlatilag már évszázadok (ha nem évezredek óta) próbálják meg a női testet különféle sanyargatással valamiféle elképzelt ideál irányába alakítani. Úgy látszik, az ősidők kivételével (amikor a tudomány és a tapasztalat még nem lebbentette fel a fátylat a fogantatás titkáról, és a nőket mint az élet teremtésének egyedüli letéteményesét tisztelték) minden korban volt valami, amivel megkeserítették a nők életét. És ez a kultúra, az ipar és az életszínvonal emelkedésével egyre rosszabb lett. Természetesen amikor az embereknek a mindennapi betevő megtermelésével, levadászásával, és egyáltalán az életben maradás nehézségeivel kell megküzdeni, (pl. órákon keresztül törni valami kemény magvakat egy mozsárban, hogy abból valamiféle ehető porállagú izét nyerjenek, vagy órákon keresztül gürcölni a faluba a vizet egy patakból, vagy napokon keresztül kergetni egy rohadt mammutot ésatöbbi) nyilvánvalóan nem foglalkoztak annyit azzal, hogy mendemellett a nőket sanyargassák (pedig a férfiak uralta társadalomban az egyik legelterjedtebb foglalatosság éppen ez...) olyan hülyeségekkel, hogy legyenek vastagabbak az ajkaik, vagy nagyobb a mellük, vagy kerekebb a vádlijuk.

Nos, most következzen egy rövid ki s összefoglaló arról, hogy a különféle történelmi korok nőideáljainak milyen kezeléseken, beavatkozásokon kéne átesniük ahhoz, hogy mai világunkban minimum emberszámba vegyék őket.

Kezdeném a sort nagy kedvencemmel, Willendorfi Vénusszal, akiről azért tudniillik, hogy egy aprócska, 11 cm magas szobrocskáról van szó, amelyet nem a gyönyörködtetés, hanem termékenységi varázslatok céljából faragott ki az ismeretlen művész. Akkoriban a termékenység jelképe a nő volt (nem vontak még összefüggést a kufircolás és a gyermekek születése közé, így azt gondolták, hogy a gyereket egyedül és kizárólag a nő hozza létre. Bár így maradt volna...  Ennyit a tudományról...), úgy tekintettek rá, mint az mint az élet forrására, aki mindennek a kezdete és a vége. A kis szobrocskát úgy faragták meg, hogy a tenyérben tartva az ujjaink pont a legfontosabb dolgokat érjék: gyereknyelven szólva a cicit, a pocit, a nunit és a popót. Nyilvánvalóan kellően tudatmódosult állapotban  hajtották végre a kis Magna Mater szobrocska körbetapizását, ettől remélve a gyermekáldást és a termékenységet. (manapság egy teljesen más, ámde méretben hasonló dolog körbetapizásától remélnek hasonlókat...) Éppen ezért ezeknek a kis szobroknak a jellegzetessége volt, hogy a tapizandó és a termékenységgel összefüggő női részeket erősen kihangsúlyozták (bizony, nemcsak a Szent István napi vekni méretű mellek, hanem a méretes has és fenék is a női jelleghez tartoztak), viszont az arc és a kéz nem kapott akkora hangsúlyt. (évekig lövésem sem volt róla, hogy mi az a hurka a Willendorfi Vénusz mellein, és csak most jöttem rá, hogy azok a hölgy kezei...)

Ha manapság Vénusz végiglibegne az utcán, valószínűleg pár percen belül elkapná valami stílustanácsadó valóságshow szépségfasisztoid műsorvezetője (aki vagy egy kivénhedt és kielégítetlen, ámde stílusosan öregedő szingli nő, vagy egy lenyalt hajú tökéletesen manikűrözött, rózsaszín inges buzi...) és beráncigálná egy fogyasztószalonba, ahol rögtön összehívnának egy team-et természetesen azokból a plasztikai sebészekből, fogászokból és kozmetikusokból, akik a legtöbbet fizetik a reklámlehetőségért. A kezelések sorát egy gyomorszűkítő beoperálásával kezdenék el, ami pár hónapon belül ki is fejtené jótékony hatását, és Vénusz megszabadulna úgy ötven kiló súlyfeleslegtől. Ekkor a megereszkedett bőr mennyiségétől és állagától függően vagy különféle bőrfeszesítő kezeléseknek vetnék alá, vagy egyszerűen leszabnák róla a felesleges bőrt (így látatlanban megelőlegezhetünk egy hasplasztikát és egy combplasztikát). De mivel még ezek után se közelítené meg az elfogadhatóság határát, szerződtetnének mellé egy személyi edzőt, aki hónapokon keresztül napi hat órában nyúzná a szerencsétlent a futópadon és súlyzós edzésekkel. A sok edzés közben Vénuszt egyre jobban fogják zavarni a nagy mellei, így egy mellkisebbítő és mellfeszesítő műtéten is át kell esnie, valamint a felismerhetetlenségig lefogyott és megcsoffadt pofazacskóit feltöltenék egy kis zsírral, amit a bricseszéből szívnak le. A szeme körüli és a szája melletti kisebb ráncokat gyorsan eltüntetnék egy kis botox-szal, valamint kapna egy ajakfeltöltést is, mert a mai világban egy nő semmit nem kezdhet magával, ha pengeajkai vannak. Ezek után - mivel az arcvonásai nemigazán voltak kidolgozva eredetileg - kapna egy tartós szemöldöksminket, egy mesterfodrász kivasalná a haját egyenesre, benyomnák két hétre egy szoláriumba, és végül a legteljesebb hatás érdekében a fogait kicserélnék egy arabs telivér szépen kipolírozott fogsorára. A végeredmény pedig megszólalásig hasonlítani fog a mai magyar közélet alfa-ősanyjára, - aki  minden második évben kipottyant magából egy bébit és mégis kirobbanó formában van - Rubint Rékára. Ezek után az edző team boldogan összedörzsöli a kezét, megveregetik Vénusz vállát és hazaengedik a barlangjába, ahol az időközben beköltözött kardfogútigris-család várja sok szeretettel...

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Címkék: ideális nő

Végre itt a tavasz!

2011.03.03. 13:03 ujpestimami

Bárcsak ez a mondat hagyhatta volna el ajkaimat ma reggel, de sajnos az éjszaka lehullott hó látványától csak egy heveny anyázásra futotta. Asszem talán egy sáskajárást is szívesebben vettem volna ma reggel, mint ezt:

Szólj hozzá!

Ez ma kivételesen tetszett...

2011.03.02. 08:41 ujpestimami

Dharma és az anyósa beszélgetnek:

Anyós: egy nap rájöttem, hogy arra születtem, hogy egy nagy és gazdag család mátriárkája legyek.

Dharma: Akkor miért nem lett sok gyereked?

Anyós: Tudod, Gregory után már nem lehetett több gyerekem.

Dharma: jaj, annyira sajnálom. És miért?

Anyós: Mert nagyon fájt.

Szólj hozzá!

Test-kép-zavar-ok

2011.02.27. 17:20 ujpestimami

Világéletemben gondom volt az alakommal. Világéletemben kövérnek tartottam magam, miközben tudtam, hogy nem vagyok az. Egész életemben szenvedtem, mert a csípőm széles volt, a derekam vékony, a combjaim vastagok. Hosszú évekig nem kaptam magamra normális nadrágot a boltokban, mert aminek jó volt a dereka, az combban-fenékben szűk volt, vagy ami feljött rám, annak meg irtózatosan elállt a dereka. Így a nadrágvásárlás az évek alatt egy rémálommá változott. Míg mások a boltban 2-3 nadrágot felpróbálnak és találnak közülük egy jót, addig én 10-15 nadrágot is felpróbálok, a végén már hótt fáradt vagyok, a sok farmertől kékek az ujjaim, rájövök, hogy milyen egy nyomoronc, gnóm szerencsétlen torzszülemény vagyok - legalábbis a ruhagyártó cégek szerint.

Sok-sok évet töltötem el az életemből úgy, hogy gyűlöltem magamat, folyamatosan meg akartam változni, rengeteget lógtam az edzőtermekben, túlhajszolva-túlsportolva magam, 16 éves koromban még az anorexia szele is megcsapott, de szerencsére gyorsan távozott, bár a szép hosszú hajamat magával vitte... Az iskolaorvos, akinek anno panaszkodtam az alakomról, azzal vígasztalt, hogy nekem szép ősanya alakom van, és ilyen széles csípővel sokkal könnyebben fog menni a szülés. Na, most hogy már túl vagyok rajta, állíthatom, hogy ez a legnagyobb humbug és tévhit, amiről a szüléssel kapcsolatban hallottam... De sokáig ez az egy tartotta bennem a lelket. Anyám, aki mindig is szerette az extrém és a hétköznapitól eltérő dolgokat, mindig azt mondta, hogy olyan alakom van, mint egy szép görög vázának. De hát én nem váza vagyok, csessze meg, én nem úgy akartam kinézni, mint egy amfóra, hanem mint egy normális ember!

A szülés azonban, mint oly sok más dolgot az életemben, a testemhez való viszonyt is átalakította. Végre eljött az a pillanat, amikor már "legálisan" lehet széles a csípőm, amikor már indokoltan lehet kissé petyhüdt a fenekem és széles a combom, amikor a társadalom már nem vet ki magából a túlzottan nőies, anyás idomaim miatt! Hiszen már szültem egy gyereket, anya vagyok, most mát hivatalosan is nézhetek úgy ki, mint egy nő. Sőt, most átestem a ló túloldalára, sokan, akik a szülés után meghíztak és nem tudtak visszafogyni, már úgy tekintenek rám, mint valami csodalényre, akinek a szülés után sikerült megtartani az alakját. Nehéz ilyen végletek között élni, hogy egyik pillanatban még én vagyok a nagyseggű dagadék, a másikban meg én vagyok az irigyelt sovány anya, mindenesetre én még soha ilyen jól nem éreztem magam a bőrömben, mint most. Úgy látszik, csak egy gyerek kellett hozzá... :-D

(u. i.: a nadrágvásárlás ugyanolyan tortúra, mint anno... ilyenkor kapnak rá a nők a szoknyára... :-D)
 

1 komment

Címkék: anya szülés test nőies alak

Vásárlási tipp - piacra csakis gyerekkel!

2011.02.27. 16:31 ujpestimami

Mindig is mondtam a Férjnek, hogy mi lehetünk akármekkora ronda sikertelen lúzerek, csinálni kell egy szép gyereket, és jön a siker!

Erre a legjobb példa a szombatonkénti piacozás. Amíg gyerek nélül jártunk, csak egy voltunk az eladók számára az arctalan szürke tömegből (mondjuk ez így ilyen formában nem igaz, mert azért sokan megjegyezték ám a kofaasszonyok közül a jósvádájú férjemet...) de mióta gyerekkel járunk, és főleg mióta a gyerek már kommunikatív is, nagyjából olyan sikerünk van, mintha a teljes Umberto cirkusz vonulna fel elefántemberekkel és szakállas nőkkel az élen. Mindenki kedvesen éreklődik, mindenki mosolyog, az emberek meghatódnak, az árusok pontosabban mérnek, az aprót visszaadják, és néhányan még egy-egy apróságot is adnak a gyereknek. A szombatonkéni mérlegünk általában egy potya csemegeuborka, egy kis pogácsa és mandarin. Ezért cserébe az árusok pedig kapnak a gyerektől egy elbűvölő csorba mosolyt és egy kedves pápá-t... Hát kell ennél több? :-D

A képen gyerk látható egy augusztusi piacozás alkalmával, amikoris vadállati módon rávetette magát a vásárolt uborkára és paradicsomra. Az öreg nénik meg csak néztek, és elnevezték, csodagyereknek, mert hogy ők még nem láttak olyan gyereket, aki így szereti a zöldséget...

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás család gyerek piac baba újpest iv. kerület 4 kerület

Ma festettem

2011.02.23. 23:26 ujpestimami

 Ma festettem, méghozzá nem is akármit...

Úgy történt az eset, hogy pár nappal ezelőtt találkoztam egy csajszival, aki a házunk másik tömbjében lakik, és aki elújságolta nekem, hogy a lépcsőházukban gyanús köszörűsök jártak. Bizonyos ajtókat megjelölgettek és azóta történt két betörés is. Egy-két napra el is feledtem ezt az esetet, volt százmillió egyéb dolgom, de ma ismét szóba került a téma, és a biztonság kedvéért, amikor hazajöttem Kismikivel a sétából, megnéztem a csengőnk mellett a falat. Meglepetésemre egy apró vonalkát húztak a csengőnk mellé. Az egész emeleten 10 lakás van, abból kettő mellé húztak ilyen kis vonalat. Gondolkoztunk, mit csináljunk vele, végül úgy döntött a családi kupaktanács (Kismiki helyett én szavaztam) hogy eltüntetjük. Először nekiestünk radírral, de kiderült, hogy a mocsadékok nem ceruzával, hanem fekete filccel jelölték meg a falat... Férj irodai hibajavítót keresett (először szőlőzsírral akarta lekenni, erről sikeresen lebeszéltem...), de az nincs itthon, pedig emlékszem rá, hogy még valamelyik ex-munkahelyemről elhoztam egyet. Nyilván ott van, ahol a többi szőrén-szálán nyomaveszett tárgy a lakásunkban...

Ekkor eszembe jutott, hogy még úgy fél évvel ezelőtt egy Lidl-beli vásárlásunkkor valami őrület vett rajtam erőt és (mivel úgy gondoltam, hogy biztos lesz valamikor némi szabadidőm, MUHAHAHA...) bevásároltam mindenféle alkotóeszközből. Vettem ceruzakészletet, tankönyvet, hogy hogy kell kötni (ja, fasza a könyv, csak éppen a kötés legalapvetőbb mozzanata hiányzik belőle, hogy hogy kezdjem el...) színespapírokat valamint egy komplett ecsetkészletet palettával és két csomag festéket (az egyik akvarell, a másik akrilfesték. A változatosság kedvéért...) Így gyorsan előkaptam a festékkészletet és az ecseteket, kivettem a 2-es méretű ecsetet meg a fehér akril festéket (először a vízfestékkel próbálkoztam, de az nem fedte le egyáltalán a fekete vonalat - hogy rohadna le a kezük, vagy nőjön be az orruk lika, amelyik szimpatikusabb..) és lefestettem a rohadt vonalat. Nagyon nehezen fedte be még a sűrű akrilfesték is, hagyom száradni, és majd holnap még húzok rajta párat, valamint eldolgozom a széleket, hogy ne látszódjon az utólagos festés. Hát soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen alkalom miatt kell majd először kibontanom a művészi alkotásokra szánt festőkészletemet (amely művészi alkotásokat valószínűleg csak nyögdíjas koromban fogom tudni létrehozni...). Ha nem lennék olyan fáradt és enervált, amilyen vagyok, biztos írnék egy pikírt hangvételű kis levelet a barmoknak és kitenném a lépcsőházban, hátha járnak még errefelé...

Szólj hozzá!

Címkék: lakótelep újpest betörés negyedik kerület 4 kerület

Gyerekbarát helyek - Sugar Shop

2011.02.14. 21:51 ujpestimami

Újabb gyerekbarát helyre sikerült bukkannom az utóbbi napokban (aminek a valószínűsége az én esetemben a nullához konvergál, tekintettel arra, hogy naponta csak a lakás-játszótér-bolt-lakás háromszöget járjuk be a gyerkkel...) Azonban a minap a szokásostól eltérően sikerült jó sokat sétálnunk, így eljutottunk az Árpád útra, ahonnan a gyerk nem volt hajlandó letérni egyik mellékutcába sem, mert a villanyoszlopokra felaggatott Spar és CBA reklámokat követte (büszkén jelenthetem, hogy immáron újabb logók csatlakoztak a kedvencekhez: a Spar a Cora, a CBA és a MédaiMarkt logó az új kedvenc, de asszem a Mercedes-jel is hamarosan beépül a gyerek hosszútávú memóriájába. Remélem, ki se megy onnan...)

Naszóval eljutottunk a Rózsa utcai kereszteződéshez (Árpád-üzletház) és én már nagyon bevittem volna a gyereket játszóterezni a nem is olyan messze lévő Tengeribunker játszótérre, de mivel elég hűvös, szeles idő volt és nekem baromira kellet pisilnem, úgy véltem, hogy inkább a szemközti Horváth Cukrászda & Sugar Shop felé veszem az irányt. (ehhez már csak egy kb. 400 méteres utat kellett megtennem, mert ki tudja miért, az Árpád úton 10 km-enként van lámpás átkelőhely...) 




A kép innen.

Maga a Sugar Shop a Horváth Cukrászda felső emeletén helyezkedik el, és azt tudtam már (hiszen a weboldalon meg is írtam) hogy van ott egy játszóház. Mivel az időjárás, a gyerek logómániája, valamint egyre jobban feszülő húgyhólyagom ide vezéreltek, adva volt az alkalom, hogy végre ki is próbáljam a játszóházat. Elsőként mondjuk az ötlött a szemembe, hogy lépcsőn lehet feljutni az emeletre (ami persze normális) de azt nem tudom, hogy pl. a babakocsisok hogy jutnak fel. Lehet, hogy van valahol egy lift, csak nem láttam? Hálistennek Kismiki már nagyon szépen lépcsőzik, így hamar feljutottunk. A játszóház éppen üres volt (pár perccel előttünk ment el egy kislány) de a beszokáshoz és a leteszteléshez ez igen ideálisnak tűnt. Egy nagyon kedves hölgy fogadott minket, akinek botor módon nem kérdeztem meg a nevét, pedig ahogy elnéztem, igazán jól bánik a kis klampecekkel, még szent Patientia is megirigyelhetné a hozzáállását.




 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Háttérben a kedves hölgy. A bejáratnál a polcokon a dobozokba kell tenni a gyerekek kabátját, cipőjét.

Amit sikerült megtudnom: a hely hétköznap 11-19-ig, hétvégén 10-19-ig tart nyitva, a gyerekekre szakképzett óvónénik vigyáznak. 2 év alatti gyerekekkel a szülőnek bent kell lennie, 2 év felett ott lehet hagyni a gyerekeket. 12 éves korig használható a játszóház. Ha az ember oda készül, érdemes őket először felhívni, mert szülinapi zsúrokat is rendeznek, ilyenkor 2 óráig "zárt körű party" van, és nem fogadnak látogatókat. Az első félóra 500 Ft, utána minden további fél óra 400 Ft.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az überdizájnos rötyi, de e lényeg a pelenkázó, amelynek csak a csücske látszik az alvégen

Mondjuk most hogy írom ezeket a dolgokat, felötlött bennem, hogy ezeket a helyeket nem is gyerekbarát helynek kéne nevezni, hanem szülőbarátnak, hiszen a lényeg, hogy a gyerkőcöt egy kis időre lepattintsuk, és végre nyugtunk legyen egy órácskára, el tudjunk úgy fogyasztani egy sütit vagy egy kávét úgy, hogy nem ráncigálja valaki a gatyánkat, nem szedi ki a falatot a kezünkből, vagy nem gyömöszöl éppen valami félig csócsált ragacsos bulátát a szánkba, vagy nem dönti ki az innivalónkat a billentyűzetre... ja, ha már itt tartunk, a játszóház mellett a folyosón lehet internetezni félóránként 200 forintért, tehát ha valaki egy kis nyugtot akar, hogy elolvashassa a leveleit, vagy csinyálni tudjon valamit a neten, itt kiváló alkalom nyílik rá, miközben szakképzett ápolók küzdenek benn a gyerekkel. (és a falon lévő buborék alakú nyílásokon át kitűnően kihallatszik, hogy mi folyik éppen benn...)





Számítógépek, internet, fejhallagató - ez már a 21. század kéremszépen...

Mondjuk azt semmiféleképpen nem állíthatom, hogy egyben pénztárcabarát is a hely, mert ugye ha már ott van az ember, akkor nem bírja megállni, hogy ne fogyasszon (mondjuk én aztán tutkó, hogy nem veszek semmiféle cukorkát, az nagyon nem az én műfajom, főleg miután a fogaim finoman jelzik már egy cukordrazsé gondolatára is, hogy nem értenek egyet... ilyenkor nem vitatkozom, megdönthetetlen érveik vannak, és minden esetben ők győznek...) de egy tejeskávénak, egy kis pogácsának vagy egy lájtos süteménynek azért még így is van esélye. Hát velem is így történt, vettem jó fél kiló sajtos pogácsát, egy islert és egy tejeskávét, a gyerekkel egy órát töltöttem a játszóházban és máris könnyebb lettem 2500 Ft-tal... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tágas, világos, sok a játék, van tévé, és a falon a buborék alakú nyílások, ahol lehet hallgatózni és leselkedni...

Összegzésként elmondható, hogy a játszóház tágas, világos és jól felszerelt, van sokféle járgány (2 nagyobb beülős jármű, 2-3 bébitax, 2-3 kismotor), van egy mászókás csúszdás alkalmatosság, amiról egy kislabdákkal teli medencébe csúszhatnak a gyerekek, vannak kisautók, vonat- és autópálya, kis ház kerítéssel, kapuval, több kiskonyha, kisasztalok, kisszékek, tolható babakocsi babával, többféle bebújós kis sátor, vagy mi a fene, és egy rakás mindenféle játék a polcokon. Ja, és nem utolsó sorban a bejáratnál egy kis akváriumban lakik pár halacska és 3 ékszerteknős, ami a gyerekeknek ismételten kiváló élmény... Ha nem is hetente, de kéthetente előfordulhat, hogy jövünk...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Szólj hozzá!

Címkék: család gyerek baba játszóház újpest sugar shop negyedik kerület 4 kerület gyerekbarát gyerekbarát étterem

Beoltattam magam...

2011.02.05. 00:43 ujpestimami

Ma beoltattam magam egy influenza kombóval: a h1n1 és a szezonális ellen is véd. Érdekes, az influenza soha életemben nem izgatott, elkaptam jópárszor, és túléltem, de soha a büdös életben nem oltattam be magam ellene (aki ismer, az tudja, hogy betegesen rettegek a szúrástól; én vagyok az az ember, akire az általános iskolai osztálytársai úgy emlékeznek, hogy hadonászva rohanok az osztályteremben az orvos elől, aki a kezében szorongatja az injekciót... szülés előtti éjszaka, már benn feküdtem a kórházban, és adtak egy görcsoldó szúrást a karomba, amitől remegő sokkot kaptam... a nyugtatót már inkább tablettában adták...) Szóval bármi mást szívesebben csinálnék egy oltás helyett, de amióta megvan a gyerk, azóta minden évben (haha, szóval eddig összesen kétszer) beoltatjuk magunkat a biztonság kedvéért. Tudom, hogy az influenzaoltást egy csomó ellentmondásos dolog övezi, nagyon sokan nem értenek egyet az oltással, sokan csak üzleti fogásnak tartják, de én bízom az orvos rokonaink véleményében, akik
1. mindenképpen javasolták nekünk az oltást, hiszen minél többen oltatják be magukat, annál kevésbé fog terjedni a járvány
2. mindenképpen javasolták a gyereknek is az oltást
3. valamint sajnálatos módon lebeszéltek minket a zalakarosi hosszú hétvégénkről is, így visszamondtuk a foglalásunkat a Karos Spa-ban... állítólag a meleg párás nedves helyeken sokkal jobban terjednek a betegségek, így most ezt nem akartuk megkockáztatni. (tök rendesek voltak a hotelben, méltányosságból eltekintettek a kötbértől)

Szóval ma elcaplattam az orvoshoz, előadtam a nővérkének, hogy popóba kérem az oltást - még mielőtt valaki azt hinné, hogy valami megátalkodott perverz vagyok, hadd említsem meg, hogy a hájba adott szúrás sokkal kevésbé fáj, mint az izomba adott (nem mintha a felkarom olyan izmos lenne...) Nem lepődött meg rajta, biztos találkozott már hasonszőrű paragéppel hosszú pályafutása alatt és kíméletlenül beadta a faromba az oltást. Én közben azért majdnem leszakítottam az ajtófélfát, de megúsztuk ennyivel. Hőőőőős vagyok!!! :-D

Szólj hozzá!

Címkék: influenza oltás

Mit szeret egy kétéves? 1. a logók

2011.02.04. 02:15 ujpestimami

Mit szeret egy kétéves? Millió dolgot. Az én külön bejáratú kétévesem mindenek előtt szinte rajongva imádja a különböző cégek logóit (úgy látszik, valamit mégiscsak örökölt tőlem is...)

A napokban összegyűjtöttem, melyik cégek logóit szereti a legjobban - a rajongás, a mutogatás, a lelkes nyüszögés és a bólogatások szorzata osztva az ottjárás gyakoriságának tízes alapú logaritmusával adta ki a következő sorrendet:
(hozzáértő marketinges hű képet kaphat a lista alapján a vásárlási szokásainkról, éles szemű szociológus teljes látleletet készíthet életvitelünkről, szakképzett ideggyógyász pedig az elmeállapotunkról... )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Abszolút győztes lett a Comedy Central, hiszen a szülőknek is az az abszolút favorit. Gyakorlatilag már csak ott található nézhető műsor, így az utóbbi hónapokban komoly Family Guy függőséget kaptunk. Persze a South Park is megy, de abból már minden részt kívülről fújunk. Kismiki annyira megszerette a CC logóját, hogy amikor behoztam neki a google képkeresőben, szó szerint rácuffant a képernyőre, lelkesen mutogatott és szemmel láthatóan iszonyúan örült kedvenc jelének. Normál esetben, ha éppen más csatornát nézünk, hiányolja a képernyő jobb alsó sarkából a jelet, így már arra is gondoltam, hogy rárajzolom a tv-képernyőre... 

Második helyen végzett a McDonald's jele, ami nem is csoda, hiszen - be kell valljam férfiasan és őszintén, sokat járunk bevásárlóközpontokba, főleg rossz időben ott futtatjuk és fárasztjuk Kismikit. (A gyerek teljesen alkalmatlan és felelőtlen anyja már  - ó métely és borzadály! - már játékterembe is vitte a gyereket. Persze nem olyanba, ahol ki van írva, hogy 18 éven aluliak még felnőtt kíséretében sem mehetnek be - ilyen van pl. a Pólus Centerben, olyan aranyos kis vadnyugati kicsapható kocsmaajtóval - naná, hogy minden kisgyerek be akar bújni alatta... - hanem olyanba, ahol mindenféle beülős és pénzbedobós szörnyen zajos kütyü található. Természetesen nem dobtam pénzt egyikbe sem, a gyerek egyelőre még annak is szimplán tud örülni, hogy beleül egy ilyenbe és ő maga berreg...) Az ilyen helyeken természetesen gyorskajával etetjük, mert az a legpraktikusabb. Ráadásul volt gyerknek egy hónapokig tartó időszaka, amikor alig lehetett valami kaját beleerőltetni, de a sült krumpli és a hamburger/sajtburger kis ketchuppal mindig csúszott. Így szinte természetes, hogy megjegyezte a logót és a láttára pavlovi reflexként beindulnak a nyálmirigyei...

Igazi férfiként mindent imád, ami az autóval és az evéssel kapcsolatos (a harmadik dologhoz egyelőre még túl kicsi...) így nem meglepő, hogy amikor egy autó eszik, az az egyik legcsodásabb látvány az életében - ezért szinte minden második napon elzarándokolunk vele a szomszédos Shell töltőállomáshoz megnézni, hogy hol esznek az autók, és néha - amikor nem működik az ajtaja - bekukkantani az autómosóba is. Ha ez összejön, az már az igazi releváció. Ezekért a fantasztikus élményekért a Shell logó jogosan érdemelte ki a harmadik helyet.

Vásárlási rituáléink első számú letéteményese, a Tesco sem hiányozhat a listáról. S mivel a gyerek pelenkáját és a popsitörlőjét, valamint a kéztörlőjét nemcsak ott vesszük, hanem Tesco márkájúak is, ráadásul ezeket használat után a szemetesként használt lebomló Tescós szatyrokba tesszük, így a gyerek naponta tucatszor találkozik ezzel a jellel. Olyan sokszor, hogy kénytelen volt megszeretni... :-D

A Firefox kis rókáját a gyerk pár miliméteres nézőkép formájában is, minden variációban, akár fejenállva is képes felismerni. Érdekes módon a képernyő dock-ján található kb. 30 különféle program emblémája közül ez az egyetlen, amire mutogat és amit mindig látni szeretne, pedig a többi is elég tetszetős. Nem tudom mire vélni ezt a vonzódást, hacsak nem a Sam, a tűzoltó-rajongásából eredeztethető... (az mindenesetre tutkó, hogy egyre gyakrabban használom a Firefox-ot, mert a gépemen alapértelmezettként beállított böngésző, a Safari néha már rohadtul idegesítő baromságokat csinál... így a gyerk is egyre gyakrabban látja a jelét.)

Nos, hát a JimJam tévé logójának szeretetét asszem nem is kell magyarázzam, mióta a gyerek leszokott a kevésbé élménydús Bebe Tv-ről - amit azóta át is keresztelte Duck TV-nek... és rászokott a komoly másfél éveseknek szóló JimJam-ra, azóta lankadatlan közszeretetnek örvend ez a jel családunkban. (a lista 9. helyét azonban méltón foglalhatná el a Duck TV kis kacsás logója, a szignál zenével egyetemben, amit egyszerűen imáááádott még tavasszal Kismiki... aztán megkomolyodott...)

Érdekes, hogy illatszerboltba - azaz közkedveltebb és fellengzősebb elnevezéssel élve drogériába - elég gyakran járunk, de a Rossmannba többet, mint a DM-be (ez nem reklám, de a Rossmannak nagyon jó akciói vannak, változatosabbak és gyakoribbak, mint a DM-nek, ez tény - bár az is tény, hogy most nyáron fantasztikus új akciókat vezettek be, ami gyakorlatilag csak szarabb lett, mint addig, hiszen nem hetente, hanem csak kéthetente van akciós hét és pontot nem levásárolt 1000 hanem 1500 Ft után adnak... no de térjünk vissza az eredeti témához...) szóval a DM-be ritkábban járunk, de Kismiki mégis a DM-logót jegyezte meg és mutogatja lelkesen. Talán azért, mert jobb, látványosabb a logója, mint a Rossmannak.

És végül a nagy kedvenc, a negyedik családtag, apuci elsőszülött gyermeke, a Volkswagen márkájú autó logója sem maradhat ki a listáról. Hiszen a gyerek kedvenc tárgyain, magán a kocsin és a slusszkulcson is szerepel ez a jel, ami számára az autókázás fantasztikus élményét és az apa slusszkulcsával való játszadozást valamint annak a mindenféle nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető résnyi keskeny helyekre való bedobását és a szülők liluló arcú senyvedését jelentik, ahogy valami hosszú keskeny tárggyal próbálják a kulcsot kikaparni arról a bizonyos résnyi keskeny helyről... kétségkívül szívet melengető és hihetetlenül élvezetes pillanatok ezek egy kétéves számára, így méltán szerepel a listánkon a VW-logó, amely jelenlététvel többszörösére emeli az unalmas hétköznapok nívószintjét...

A következőkben asszem a gyerek tévénézési szokásait fogom megvizsgálni, de nem biztos. Még az is lehet, hogy valami teljesen másról fogok írni...
 

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek kedvencek logók emblémák

Tanulságok és pozitív hozadékok

2011.01.29. 23:17 ujpestimami

 Nos, a kis fogacskát elvesztettük... kezdünk szépen belenyugodni, de valószínűleg a lelkiismeretünk tényleg csak akkor lesz tiszta, ha kinő a következő fog.

De sokat tanultam ebből az esetből.

Az első, és legfontosabb, hogy a kisfiam egy bátor kis hős. Sosem tudtam idáig, hogy milyen hősiesen tűri a megpróbáltatásokat és a fájdalmat. Mindemellett minden helyzetben, még fájdalmak közt, vérző szájjal is képes oroszlánként küzdeni az "életéért" - hihetetlen, de hárman alig bírtuk lefogni a röntgenben a 11 kilós, óriás erőművész gyereket...

A második tanulság, hogy valószínűleg a kisgyermekek teljesen máshogy állnak hozzá az élet dolgaihoz. Nyilván a kevés élettapasztalata és a gondolkodásának "fejletlensége" miatt szimplán, mindenféle nyervogás és vekengés nélkül képes elfogadni a helyzetet. Nem gondolkodik azon, hogy mi lett volna, ha, nem gyötri magát olyan kérdésekkel, hogy miért pont ő... stb. (erre itt vagyunk mi, szülők...) Ő egyszerűen csak elfogadja a tényeket, túllép rajtuk és éli tovább a kis életét, ugyanúgy, mint eddig. Nem lenne rossz, ha néha mi, felnőttek is képesek lennénk egyszerűen, mindenféle küzdés, ellenkezés nélkül elfogadni dolgokat. (ehhez minimum nagggyon-naggyon vallásosnak kéne lenni, ami persze az én esetemben teljességgel kizárt...) Mindemellett nyilván emlékszik az esetre és szüksége van rá, hogy elmondja, kibeszélje magából (csúnya szakszóval élve exteriorizálja) mert naponta többször is felemlegeti az esetet. Persze elmutogatja, elbrümmögi, szóval ilyenkor iszonyatosan aranyos...

Harmadik tanulság, hogy a magyar egészségügytől továbbra se várjunk sokat. Az, hogy se az ügyeleten, se a gyermeksebészeten nem tudnak mit kezdeni egy ilyen sérüléssel (hogy még csak le sem fertőtlenítik, basszus...), az hogy nincs Budapesten gyermekfogászati ügyelet (mintha a gyermekeknek nem lenne ilyen jellegű problémájuk, csak rendelési időben... vicc...) kissé meglepett, de így utólag visszagondolva nem csodálkozom. Szerencsére legalább a magánrendelőkben megbízhat az ember. Sikerült is a baleset estéjén a Pólus Center mellet találni egy fogászati rendelőt, ami a hét minden napján nyitva van este nyolcig. Rögtön fogadták a gyereket, megnézték (persze ők sem tudtak mit csinálni a foggal, megerősítették azt, hogy tejfogat nem szoktak visszatenni, és ezzel egyet is értetünk...) de foglalkoztak velünk, elmondták részletesen, hogy a jövőben mi várható, elmondták, mit kell etetni a gyerekkel, hogyan kezeljük a sebet, mikor fog begyógyulni, stb. Pár perc figyelmesség volt az egész, amivel sikerült viszonylag megnyugtatni minket. (és ingyen volt...)

Negyedik tanulság, hogy soha-soha többet nem adunk a gyereknek kismotort. Baromi veszélyes, így utólag kiderült, hogy a gyermekfogászati esetek 50%-áért a kismotorozás a felelős. Persze ezt a baleset előtt senki nem mondta... így utána meg minden rokon és ismerős mondja, hogy hány ilyen esetről hallott. Állítólag egyes országokban be is van tiltva... Persze nem fogok őrült hadjáratba kezdeni a kismotor magyarországi betiltásáért, de ezek után senkinek nem ajánlom jószívvel, vagy csak ha minden pillanatban rajta tartja a szemét a motorozó gyereken és olyan közelségben rohan utána, hogy mindig el tudja kapni...  Persze mindeközben tisztában vagyunk vele, hogy baleset bárhol, bármikor, kismotor nélkül is történhet, de ez csak további aggodalommal tölt el...

No, ennyit a tanulságokról. Ha még eszembe jut valami, akkor megírom... Viszont a pozitív hozadékok is említést érdemelnek:

1. a cumi teljes elhagyása: Mivel egy elég nagy nyílt seb volt a gyerök szájában, ezért úgy gondoltam, hogy se cumit, se cumisüveget nem adhatunk neki, egyrészt, hogy nem bazergálja a sebet, másrészt, hogy ne fertőzze el. Miután észrevettem, hogy a bent maradt bal felső metszőfoga is elmozdult, úgy döntöttem, hogy a seb begyógyulása után sem adjuk vissza a cumit, nehogy a maradó fogat is bazergálja... És megdöbbentő, hogy a gyerek egyáltalán nem kéri a cumiját, simán elmagyaráztuk neki, hogy a bibije miatt nem lehet használni, és ezt simán el is fogadta. A cumisüveget sem hiányolja. A cumi elhagyásának pozitív hozadéka, hogy sokkal többet beszél, mint eddig. Persze ő még ewok-nyelven nyomja, de olyan aranyos, hogy meg kell zabálni.

2. poharazás: mivel elhagytuk a cumisüveget, innentől kezdve a gyerk már csak pohárból iszik. Nagyon jól megy neki, bár még van, hogy túl gyorsan dönti meg a poharat, vagy a fülénél fogva jól meglengeti, de ennek pozitív hozadékaként gyakrabban mosunk fel a lakásban... :-) Mivel csak másfél-két decis poharunk van, majd beszerzek egy nagyobb füles poharat is, mert most sajnos kb. harmadannyit iszik, mint eddig. (ennek pozitív hozadékaként viszont nem pisál annyit, és nem kell naponta minimum háromszor átöltöztetni. Valamint a kakija is gyurmaszerűbb lett, így sokkal könnyebb tisztába tenni...)

3. figyelem: hááát... nem tudom, hogy mennyire pozitív hozadék, de most még jobban figyelünk a gyerekre, gyakorlatilag minden mozdulatát árgus szemekkel nézzük... most jobban belegondolva ez nem pozitív, szóval ezt nem is taglalom tovább... :-)

Szólj hozzá!

Címkék: család gyerek baleset baba fogászat kismotor

Ég veled, Fogacska!

2011.01.25. 15:57 ujpestimami

Gyerk második születésnapjáról szólt volna eredetileg ez a bejegyzés (amely ugyan majdnem egy hete volt, csak a télközépi kornyadtság rámjött és nem bírtam megírni még...) És sajnos a szerencsétlen véletlenek sorozata úgy hozta, hogy ez a bejegyzés egy sokkal rosszabb, "minden-szülő-rémálma" eseményről szóljon...

Eredetileg ezen a hétvégén elmentünk volna egy welness-hotelbe kipihenni az eddigi fáradalmainkat, és ott ünnepelni a gyerk születésnapját. De mivel a meteorológiai előrejelzések heves hóeséseket, hófúvásokat ígértek már péntektől, ezért közösen Embörrel úgy döntöttünk, elhalasztjuk a kiruccanást, mert nem szeretünk heves hófúvásban autókázni családostul. Természetesen péntek-szombaton szikrázó napsütés volt, egy szem hó sem esett, így potyára mondtuk le a hétvégét. Viszont így szombat reggel elmehettünk piacra, amihez most kivételesen Embör legjobb barátja, egyben a gyerk keresztapja is csatlakozott - volna. Sajnos ebből kifolyólag nem is abban az irányban indultunk el, mint szoktunk. A gyerk persze teljesen feldobódva, vidámkodva hajtotta magát a kis műanyag motorján, apa valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag előrement pár lépéssel. Bár ne tette volna... Kismiki, máig se tudom miért, iszonyatos sebességre kapcsolt és úgy döntött, hogy most elgázolja az apját, és minden erejét bevetve hátulról szándékosan nekiment Embörnek. Sajnos messze voltam, nem tudtam már elkapni, kiabáltam apának, de olyan gyorsan történtek az események, hogy szegény mire megfordult, addigra a gyerek már neki is csapódott a bakancsa sarkának. Esett egy hatalmasat, elkezdett dőlni a vér a szájából... nem tudtam, mi történt mert a sok vértől nem láttam semmit, gyorsan zsebkendővel elkezdtük felitatni a vért. Azt hittem, csak felszakadt valahol a szája, vagy elharapta a nyelvét. Belenéztem a kis szájába, és nem volt meg a jobb felső metszőfoga... Pár másodperc múlva megpillantottam a kis fogacskáját az aszfalton, ott volt az egész, gyökerestül, mindenestül kiszakadva a szájából...

Gyorsan felnyaláboltuk a síró-vérző gyereket, apa eltette a fogat és rohantunk az ügyeletre. Nem ültettem be a gyerekülésbe, hanem a kezemben tartottam, azt hiszem, ez érthető. Végig símogattam a kis fejét és azt zsolozsmáztam neki, hogy minden rendben lesz, nem kell félni, apaanya itt van... Az ügyeleten nemigazán tudtak vele mit csinálni, elirányítottak minket a Heim Pálba a sebészeti ügyeletre. De nem kecsegtettek semmivel, azt mondták, ott se nagyon tudnak majd mit kezdeni a gyerekkel, valószínűleg át fognak minket küldeni a Szentkirályi utcába, a felnőtt fogászati ügyeletre, mert olyan, hogy gyermek fogászati ügyelet Budapesten NEM LÉTEZIK!!! Ezek hallatán egy percig megállíthatatlanul remegett a lábam, nem bírtam felállni, aztán erőt vettem magamon, rohantunk, be az autóba, irány a Heim Pál. A gyerek itt már nem sírt és kérte, hogy ültessem be a kis ülésébe. Út közben a Heim Pálba el is aludt... A Heim Pálban a bejelentkezésnél a gyerk kedvesen köszöngetett mindenkinek, a dagadt kis szájával mondogatta, hogy pápá, meg integetett. Igazi kis hős, látszott rajta, hogy fáj neki, és nem érti, mi történt, de nem nagyon sírt, és a folyosón, amíg a vizsgálatra vártunk már elkezdte mutogatni, hogy mi történt vele...

A vizsgálattal semmire nem mentünk, csináltattak röntgent a gyerk fejéről, ami persze használhatatlan lett, mert Kismiki foggal-körömmel védte magát, hárman kellett lefogni a röntgenben, de így is kicsúszott a képről... ezért sajnos meg kellett ismételni az egészet, de itt már volt egy másik nővér is, aki elég profin fogta Kismiki fejét. Hálistennek nem sérült meg az arccsontja, nem törött el semmije, de ennél többet nem tudtak mondani. És ahogy vártuk is, elirányítottak a fogászati ügyeletre. Mondjuk legalább lefertőtleníthették volna a sebet, ha már egy rohadt sürgősségi sebészeti ellátás, vagy mi a fene... eszükbe sem jutott, mondjuk ott akkor nekem se... rohantunk tovább a fogászatra, még reménykedtünk, hátha vissza lehet tenni a fogát, vagy valami csoda még jöhet. De közben persze tudtam, hogy nem tudnak vele semmit se csinálni, hiszen Kismiki még azt sem engedi, hogy egy orvos tíz méterről rápillantson, nemhogy azt, hogy a szájában turkáljon...

A fogászati ügyeleten - ami előtt egyébként szinte lehetetlen parkolni, ha mégis találsz helyet, akkor meg tutira megbüntetnek... - összesen 1 db orvos dolgozott, aki éppen egy elég súlyos szájsebészeti műtét közepén járt, amíg kint órákig ült a többi páciens (ami egyébként eléggé nonszensz egy ügyeleten...) De mi szerencsére bemehettünk. (Nagy szerencse, mert ha leültetnek minket, hogy várjunk, akkor kő kövön nem maradt volna - mondjuk nem is lett volna nehéz kárt tenni abban az omladozó, ősrégi épületben...) A doktor benézett a gyerek szájába, és végleg elhessegette minden reményünket, illúziónkat. Azt mondta, a fog visszahelyezése olyan nagy procedúra és komoly beavatkozás hogy ilyen kis gyermek esetében ez teljesen felesleges. Egyrészt nem is engedi a gyerek - még nagyobbakkal se lehet bírni, nemhogy ilyen kicsi gyereknek megmagyarázni a dolgokat - másrészt lehet, hogy nem is épül vissza a fog, és ha kilökődik, az megint fájdalmas, hosszú procedúra. És a visszarakás közben akár meg is sérthetik a következő, maradandó fog csíráját, ami sokkal rosszabb lenne... Azért megkérdezte, hogy hogyan hoztuk el a fogat. Persze mi teljesen szakszerűtlenül apa zsebében hoztuk a fogat, ami így végleg alkalmatlanná vált bármilyen visszaültetésre. Ilyen esetben ugyanis, amikor kitörik az ember foga, akkor
1. hideg tejben, vagy
2. fiziológiás oldatban, vagy
3. a saját szánkban, vagy 
4. fogmentő dobozkában (ilyen létezik? szóljon már, aki hallott róla...)
kell elhozni a fogat, és 1-2 órán belül lehet így is csak visszatenni. De kisgyermekek és tejfog esetében senki nem tartja ésszerűnek. 

Így tehát szépen hazakocsikáztunk, Kismiki ismét elaludt az autóban, és nekünk meg végig hazafelé potyogtak a könnyeink. Sirattuk szegény gyereket, hogy ilyen pici korban ilyen fájdalmakat kell átélnie és sirattuk a gyönyörű, hibátlan kis gyöngysort, ami a szájában volt... Persze, az ember tudja, hogy a seb begyógyul, és a foga is ki fog nőni (7 éves korában!!!) de addig bármikor, ha meglátjuk a kis foghíjas mosolyát eszünkbe fog jutni ez a baleset, és mindig ott fog motoszkálni a kérdés a fejünkben, hogy mit rontottunk el...

Élt körülbelül 14 hónapot, példás magaviseletű, gyönyörű kis gyöngyszem, eminens kis Fogacska, ég veled! Idő előtt távoztál, emléked örökké velünk él, földi porhüvelyedet megőrizzük a gyerek kis ezüst fogacskaszelencéjében. 

Szólj hozzá!

Címkék: motor gyerek kisgyerek baleset ügyelet fogászat kiesett fog