Előbb-utóbb minden családot, így minket is elért a bölcsi-átok, azaz a bölcsiből hazahozott betegség, amelyet a gyerek általában pár nap vagy egy hét alatt kihever, a szülőkre nézve viszont minimum halálos…
Mint az közismert, Kismiki második születésnapja után kezdtem gondolkozni azon, hogy - engedélyezvén magamnak pár nyugodt délelőttöt - be kéne íratni gyerket egy bölcsibe heti 1-2 délelőttre, mivel már igencsak ráfér a hasonló korúak társasága. (természetesen ez csak az eléggé átlátszó indoka annak, hogy szeretnék pihenni néha egy kicsinyég…) Egyrészt abban reménykedtem, hogy ha látja a többi kis klampecet beszélni, akkor neki is megjön a kedve hozzá (hosszú ideig csak az a pár értelmes szava volt, hogy apa, anya, mama, baba, nyanyó, és pukkababa - azaz van "valami a pelusomban"… aztán gyorsan megtanulta egy másik kétéves kisfiúnál tett látogatás alkalmával a kuka szót is, a két legutóbbi szava pedig a kubu - gyümölcsös rostos ital, egészséges, tele vitaminnal - és a kaka - ami nem más mint a kakaó… ne felejtsük el, hogy a kakára neki az a szava, hogy pukka…) - szóval reméltem, hogy eddigi 9 szavas repertoárját bővíthetjük hamarosan, de ez még nem történt meg.
Amúgy Kismiki beszoktatása a bölcsibe szinte viharos gyorsasággal ment, a negyedik alkalommal már a teljes délelőttre otthagytam. Bölcsibe menet mindig jól meg lehet vele beszélni, hogy most anya ott fogja hagyni pár órára, és aztán szokás szerint érte jövök, ebbe szépen bele is egyezik, de amikor a búcsúra kerül sor, akkor már görbül le a szája, és amikor otthagyom, akkor mindig sír, de azért hősiesen mondja a pápákat és dobja a puszikat nekem az ablakból. Úgy döntöttem, nem fogom elhúzni ezeket a búcsúzós jeleneteket, a legjobb, ha minél gyorsabban elhúzom a belemet, mert annál kevésbé lesz gyászos a gyerek hangulata. Az óvónénik szerint távozásom után kb. öt perc kell, hogy megnyugodjon, onnantól viszont teljes a háváj.
Mivel ez egy fizetős kis családi napközi, nem sok gyerek jár ide, a legsűrűbb napokon is csak olyan tíz körül van a létszám, Kismikit viszont pont a kevésbé zsúfolt napokon viszem, kedden és csütörtökön, amikor általában öten-hatan vannak. Ennek ellenére - közismert agyalágyultságom miatt - képtelen vagyok megjegyezni a többi kis bölcsis nevét, egyedül kivétel talán Tomika, akikkel egy házban lakunk. Aztán van még Liza, egy aranyos göndör hajú kislány, meg Julcsi, meg talán egy Szofi is, meg egy pici másfél év körüli fiúcska, akinek valami most divatos neve van, Zsombor vagy Zétény vagy valami ilyesmi. EGYSZERŰEN képtelen vagyok a neveket megjegyezni! No mindegy, a lényeg, hogy Kismiki szemmel láthatóan jól érzi magát (egyszer korábban mentem érte és előbb a buxus mögül, majd a konyha ablakából leselkedtem. Gyerk tényleg nagyon jól elvolt… ) és az utolsó áprilisi bölcsinapon még anyák napi ajándékot is csinált nekem. Teljesen meg voltam hatódva a kis üdvözlőlaptól, amin az egyik oldalon a kis festékes kézlenyomata van, a másikon meg egy aranyos kis firka - remélem nem engem ábrázol…. :-D Mindenesetre itt az ideje, hogy vegyek egy dobozt az ilyesféle kincsek gyűjtéséhez…
Sajnos ezen a bölcsinapon nemcsak egy anyák napi ajándékkal lepett meg minket Kismiki, hanem haza is hozott valami brutál betegséget (ezúton kelek ki ismételten magamból azon szülők ellen, akik a beteg gyereküket bölcsődébe vagy gyerekközösségbe viszik…), ami először őt teperte le, torokgyulladás, köhögés, orrfolyás és többszöri láz formájában, aztán szép lassan ránk is átterjedt. Volt itt minden jó kis gyerekkezelős turpisság, a szokásos Cebion-csepp, Nurofen szuszpenzió, Nasivin Sanft, Fenistil-csepp, Calcimusc kombó, meg orrszívás és hűtőfürdő, (ezekről már régebben írtam) így e téren már igazi szakavatott zseninek érzem magam, így el se vittem gyereket orvoshoz. (jobban is lett, de aztán később elkezdett ugatásszerűen köhögni, na akkor már mégiscsak elvittem. Másfél órás küzdelmes várakozás után, mialatt végig próbáltam Kismikit különféle gazságok elkövetésében és akrobatikus mutatványok előadásában megfékezni bejutottunk végre a dokihoz, aki szerint mindent a legtökéletesebben csináltam eddig, és pluszban az eddigiekhez felírt egy gyógyszertárban kikeverhető köptetőt... Viszont Kismiki egyre jobban tűri az orvosi látogatásokat, a kezdeti földönfetrengős-üvöltős-karralsarabolós állapottól eljutottunk odáig, hogy szépen tűri, amíg a doktor néni meghallgatja és megvizsgálja! Már ezért érdemes volt másfél órát várni...)
Ezt az idilli állapotot sikerült elérnem Kismikivel. A titok: kis orvosi táskát kell neki venni és rendszeresen megvizsgálni őt is, az összes plüssállatát és persze apát, anyát is...
Orvoshoz én magam nem mentem el, mert tudom, hogy az orvos vagy azt mondja, hogy a vírusos megbetegedésre nem tud mit adni, és kezelgessem magam c-vitaminnal, meleg teával és gargalizáljak sós vízzel (ezt elkerülendő az ember jobban teszi, ha főz egy kondér fullos húslevest, kissé elsózva és ezt eszi két napig - ez garantáltan kinyírja a gonosztevő bacikat…) vagy felír valami antibiotikumot, amit élből visszautasítok, hiszen egész kiskoromban Maripenen éltem, valószínűleg nekem már egyetlen antibiotikum se használna…
Szóval én se mentem dokihoz, szenvedtem is mint a kutya vagy négy napig, főleg a szörnyűséges orrdugulással (ez az a fajta, amikor az ember hiába fújja az orrát, nem megy se kifelé, se befelé az anyag - ilyenkor kacérkodok el magam is az orrszívó gondolatával, amit ki is próbáltam, de sajnos ezt kisgyerek orrlyukra tervezték, nem pedig horgas orrú felnőttek barlang-méretű orrlyukaira…). Férj is húzta a betegséggel pár napig, majd amikor már nagyon rosszul érezte magát, mégiscsak elment orvoshoz, ki is írták betegállományba 3 napra, de mivel ebbe beleesett egy hétvége is, így öt naposra nyúlt az itthonléte.
Bevallom őszíntén, és ezt férjnek is elmondtam, kifejezetten örülök ennek a betegállománynak, lehet, hogy be fogjuk vezetni a "negyedévente egy hét betegállomány" intézményét. Így végre együtt van a család, amire a túlzsúfolt, rendrakással, takarítással, piacozással és az elmaradt munkák bepótlásával töltött hétvégék egyáltalán nem alkalmasak. Általában az ilyen hétvégéket hétfőn és kedden szokta kipihenni az ember a munkahelyén, szóval pihentetőnek egyáltalán nem mondhatók. Viszont a betegállomány egy igazi isten áldása, és még az idő is kezd szépen tavasziasra fordulni végre, így az egész család kiment a szabadba a napsütésbe rehabilitálódni egy kicsit, valamint jó sokat alszunk, nagyokat reggelizünk, minden nap főzünk valami finomat, és ezt az idilli hangulatot még az állandó krahácsolás, orrfújás, köhécselés, gyógyszerek rendszeres beszedése és az orrokból kicsöpögő takony időnkénti felmosása sem tudja tönkretenni. Így lett most nekünk a bölcsi-átokból egy igazi pihenéssel, családi körben eltöltött kis elő-vakáció.
